Az Újpesttel bajnoki címet szerző, később a Vidivel Magyar Kupa-ezüstöt nyerő szakemberrel beszélgettünk múltról és jelenről a hétvégi bajnoki mérkőzés kapcsán.
- Édesapja, Várhidi Pál az Újpest legendás játékosa később pedig sikeredzője volt, így talán nem meglepő, hogy Ön is előbb labdarúgó, majd vezetőedző lett.
Igen, valahol adta magát, hogy labdarúgó lettem, de azt tudni kell, hogy amikor elkezdtem ezzel a játékkal foglalkozni, apám egy jó darabig nem tudott róla, mert nem volt annak a híve, hogy én is futballista legyek. De természetesen egyáltalán nem bántam meg, hogy végül mégis a labdarúgás az életem részévé vált. 34 éves koromig voltam profi labdarúgó, és bár az NB I-ben csak rövidebb ideig szerepeltem, de abban az időben másodosztályú játékosnak lenni is nagyon szép dolog volt. A válogatottunk rendszeresen részt vett a nagy világeseményeken, a magyar élvonalban pedig olyan sztárok játszottak, akik nemcsak magyar szinten számítottak remek játékosoknak. Összességében elégedett vagyok azzal, amit játékosként elértem.
- Az igazán nagy sikereket azonban edzőként érte el. Tudatosan készült az edzői pályára?
Nem. Ahogy mondtam, 34 éves koromban hagytam abba a profi futballt, de 33 éves koromig eszembe sem jutott, hogy edző legyek. Apám mellett átéltem, micsoda feszültségekkel jár az edzői szakma, főleg az akkori kettős rangadók előtti egy-két napon, valamint az azt követő pár napon. Aztán amikor a BVSC-ben abbahagytam a játékot, felkértek arra, hogy legyek az ifi „A” csapat edzője – akkor még így nevezték az U19-et. Sokat gondolkodtam rajta, végül úgy döntöttem, belevágok. Így kezdődött az edzői pályafutásom.
- Edzőként a legnagyobb sikert Újpesten érte el. Hogy került a lila-fehérek kispadjára?
Mondhatjuk, hogy egyenesen haladtam előre az edzői karrieremben, hiszen a BVSC U19 után következett az Újpest U19, majd pályaedzőként dolgoztam előbb az MTK-nál, aztán Újpesten. De ahhoz, hogy leülhettem az Újpest kispadjára vezetőedzőként, szerencsére is szükség volt. Ha ugyanis nem fűzött volna nagyon jó barátság Nagy Lacihoz (Nagy László, az Újpest akkori vezetőedzője – a szerk.), akkor valószínűleg én is távoztam volna Újpestről, amikor az 1997/98-as idényben, néhány fordulóval a szezon kezdete után, elküldték őt a klubtól. Úgy tartottam volna korrektnek, hogy vele együtt távozok én is, azonban az volt a kérése, hogy ha felkérnek, vállaljam el a vezetőedzői posztot. Úgyhogy először megbízott edzőként, majd pedig véglegesítve Újpesten maradtam.
- Ahol aztán a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.
Így van, azonban rengeteg átalakítás után sikerült révbe érnünk. A célkitűzés az első három hely megszerzése volt, de sok nem várt fordulattal kellett megküzdenünk. Anyagilag nagyon rossz helyzetben volt akkor a klub, így kényszerpályára kerültünk, és talán a mai napig kevesen tudják, de annak érdekében, hogy bevételre tegyünk szert, el kellett adni Szanyó Károlyt, Zombori Zalánt, Kovács Zoltánt és Szűcs Lajost. Négy meghatározó játékosról beszélünk. Majd tavasszal kidőlt a sorból a lábtörést szenvedő Véber György is. Mindezek ismeretében kisebbfajta csodának tartom azt, hogy a szezon végén behúztuk a bajnokságot. Főleg morálisan volt nagyon erős az az Újpest, de a csapat erejét azért jól mutatja, hogy a következő szezonban is a dobogón végeztünk.
- Az meglepte, hogy a következő 20 évben egyszer sem nyert bajnokságot az Újpest?
Igen, mindenképp meglepő. Arra számítottam, hogy egy újabb sikerkorszak kezdődik, mondom ezt úgy is, hogy a bajnokcsapat nagy részét el kellett engednünk és az anyagi helyzet a későbbiekben sem javult sokat. 2006-ban ugye nagyon közel járt a klub ahhoz, hogy ismét bajnok legyen, akkor azonban pont a Vidi ellen kapott ki az utolsó fordulóban a Népstadionban. Amit egyébként a mai napig nem értek, hogy miért ott kellett lejátszani azt a meccset. Azóta sem volt az Újpestnek akkora sansza arra, hogy bajnokságot nyerjen, de ami azért mindenképp jóleső érzés, hogy az utóbbi időben újra az élmezőny tagja, és rendre a dobogóért küzd a csapat.
- Ugorjunk ismét vissza az időben, hiszen 2001-ben a Vidi vezetőedzője lett. Hogy került Székesfehérvárra?
Újpesten az utolsó időszakban klubigazgatóként dolgoztam, és ugyan az utolsó félévben Glázer Róberttől átvettem a csapatot, az azonban már egy sok szempontból szétesett társaság volt, így végül én is elköszöntem a klubtól. Ezt követően két megkeresésem volt, az egyik a Debrecentől, a másik pedig a Viditől. Sokáig úgy tűnt, hogy Debrecenbe kerülök, de akkor még nem rendelkeztem a „B” licenccel, ezért úgy lett volna a felállás, hogy Herédi Attila ül le a kispadra, én pedig felülről irányítom, ezt azonban nem tartottam szerencsés megoldásnak, így végül nem vállaltam el a munkát. Néhány héttel később, amikor már birtokában voltam a „B” edzői diplomának, jött a székesfehérvári megkeresés, a felvázolt tervek szimpatikusak voltak, így végül aláírtam a Vidihez. A dolog pikantériája, hogy szezon végén épp a Debrecennel játszottuk a Magyar Kupa döntőjét, amelyen sajnos nem sok esélyünk volt a győzelemre. A fő célunk a bennmaradás volt, amikor átvettem ugyanis a csapatot, akkor még a kiesés veszélye állt fenn.
- Nem volt nagy kontraszt az akkori újpesti és székesfehérvári munkája között, hiszen egészen más célokért kellett küzdenie a két helyen?
Nyilván más volt a szituáció, az azonban az elejétől nagyon szimpatikus volt a Vidinél, hogy nem voltak irreálisak az elvárások. Ahogy mondtam, amikor Fehérvárra kerültem, a biztos bennmaradás volt a cél, majd nyáron nekiállhatunk felépíteni egy új csapatot. Edzői szemmel hatalmas kihívás volt, nagyon élveztem, hogy az alapoktól építhettünk fel egy gárdát. Azon a nyáron egy nagyon jó társaságot sikerült kialakítanunk. Érkeztek játékosok velem Újpestről és NB I-es élcsapatoktól, valamint a másodosztályból is igazoltunk tehetséges labdarúgókat. A 2001/2002-es szezont mindenképp sikerként könyvelem el, végig ott voltunk a tűz közelében, sőt ha jól emlékszem, akkor úgy kezdtük a tavaszt, hogy mindössze egy ponttal voltunk lemaradva a ZTE-től, akik később megnyerték a bajnokságot.
A rájátszásos bajnoki rendszerben a felsőházban – vagyis az első hatban – végeztünk, és ott is sikeresek voltunk, hiszen öt meccsből hármat megnyertünk, így végül az 5. helyen fejeztük be a bajnokságot, ezzel pedig - az azt megelőző egy évtized helyezéseit figyelembe véve - a legjobb bajnoki helyezését érte el a Vidi. Arra az ötödik helyre legalább annyira büszke vagyok, mint az újpesti aranyéremre. Remélem, nemcsak az idő szépíti meg a dolgokat, de én úgy emlékszem vissza, hogy a szurkolók kifejezetten szerették azt a Vidit, sőt igazi kedvencek voltak a csapatban. Terjék Lajost, aki épp Újpestről került Székesfehérvárra, egyenesen imádták a piros-kék drukkerek, ami nem is csoda, hiszen házi gólkirály lett, fontos gólokkal járult hozzá a csapat eredményességéhez. Emellett az is a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy keveset kellett szezon közben a csapaton változtatni, elkerültek bennünket a komolyabb sérülések, egyedül Hamar István bajlódott néha, ő azonban egy kivételes képességű játékos volt, aki egészségesen óriási erőssége volt a csapatnak. Egy szónak is száz a vége, a mai napig jó szívvel gondolok vissza arra a Vidire.
Várhidi Péter 1958. május 8-án született Budapesten. Édesapja Várhidi Pál, volt válogatott labdarúgó, az Újpest edzőlegendája. Várhidi Péter 1979-1992 között futballozott, utána edzői pályára lépett. Az Újpesttel 1998-ban bajnokságot nyert, a Vidivel 2001-ben Magyar Kupa-ezüstérmes. 2006-2008 között 16 mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, 2007 augusztusában, vezetésével 3-1-re legyőzte Magyarország a regnáló világbajnok Olaszországot.
- Milyen érzés volt első alkalommal az ellenfél edzőjeként visszatérni Újpestre?
Sosem tagadtam, és ma sem tagadom, hogy számomra az Újpest az örök szerelem. Nagyon nehezen éltem meg azt, amikor ellenfélként tértem vissza Újpestre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Emlékszem, le sem ültem a vendég kispadra. Akkor még nem voltak technikai zónák, amelyeket nem hagyhattak el az edzők, úgyhogy valahol oldalt, a kispadtól körülbelül 10 méterre álltam meg, ott volt egy nagyobb méretű hangfal, amelyre néha ráültem, de a meccs nagy részében álltam. Amúgy az egy igazi gálameccsnek is beillő találkozó volt, melyen 8 gól született, igaz a végén nem mi örülhettünk, de utána zsinórban háromszor is legyőztük az Újpestet, kétszer hazai pályán nagy arányban, és egyszer idegenben egy góllal.
(Videoton FCF - Újpest FC 5-0, 2002.05.22.)
Azt még mindenképp hozzá kell tennem, hogy abban a Vidiben ugye nemcsak nekem volt újpesti kötődésem, hiszen a lila-fehérektől került Székesfehérvárra Szlezák Zoltán, Kovács Balázs vagy éppen az említett Terjék Lajos, akik számára szintén presztízst jelentett volt együttesük ellen pályára lépni.
- Ha az Ön által irányított Újpestből és Vidiből kiemelhetne egy-egy játékost, akkor kik lennének azok?
Mindenképp Szlezák Zoltánt emelném ki. Mindkét helyen a csapatkapitányom volt, mindkét helyen nagyon jó eredményt ért el a csapattal. Meghatározó labdarúgója volt az akkori Újpestnek és később a Vidinek is.
- Kovács Zoltán, a MOL Vidi FC sportigazgatója is tagja volt az Újpest utolsó bajnokcsapatának. Hogy emlékszik vissza a vele való közös munkára?
Játékosként is igazi vezéregyéniség volt nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is. Mindig volt véleménye, szerettem benne, hogy sosem söpörte a problémákat a szőnyeg alá. Csupaszív játékos volt, nem emlékszem olyan meccsre, amikor ne hajtotta volna ki magát. Igazi sportember volt, éreztem, hogy sok van benne. Ha mondjuk 20 éve kérdeznek arról, hogyan képzelem el Kovács Zoltánt 2019-ben, lehet hogy azt mondtam volna, vezetőedzőként fog dolgozni valahol, de végül máshogy alakult, sportvezető lett. Abban viszont biztos voltam, hogy a profi karrierje után is a labdarúgásban marad, és ott is sikereket fog tudni elérni. Egyszerűen azért, mert a győztes mentalitás jellemezte már játékosként is, és ahogy az eredményei mutatják, sportvezetőként is.
- Térjünk vissza a jelenbe, hétvégén Vidi - Újpest rangadó következik, második a harmadik ellen. Hogyan jellemezné szakmai szemmel röviden két egykori csapatának mostani játékát, és milyen találkozóra számít szombat este?
Könnyebb az Újpesttel kezdenem, ugyanis a lila-fehérek állandóan átalakulnak, folyamatosan cserélődik a játékoskeretük, ezért mindig a bajnokság vége felé lesz ütőképes a csapat. Nincs ez másképp idén sem, megint azt láthatjuk, hogy a szezon hajrájában jelentkezett be az Újpest a dobogóért. Úgy gondolom, ebben az idényben Traoré leigazolása jelentette az áttörést, rajta kívül pedig Zsótér Donát az, aki ugyan nem mindig kezdő, de van benne minőség. Azt ki lehet jelenteni, hogy a támadójátéka nagyon rendben lett mostanra az Újpestnek, sokkal színesebb, mint a bajnokság nagy részében volt. Olyan meccset pedig szinte alig találunk az idei évben, amelyen ne szerzett volna gólt az Újpest. A Vidiről egyértelműen kijelenthető, hogy az ország egyik legerősebb társasága, amely hosszú évek óta kiegyensúlyozott háttérrel rendelkezik. A csapat kerete tele van minőségi futballistával, akik a magyar átlagnál jobb labdarúgók. Annak kifejezetten örülök, hogy Juhász Roland a mai napig vezéregyéniség tud lenni, hiszen már nálam a válogatottban is igazi vezérnek számított, azóta pedig már több mint 10 év eltelt. Ő az egyik legnagyobb erőssége a Vidinek.
Mellette Huszti Szabolcs is kezd egyre jobb formába lendülni, de említhetném Elek Ákost vagy Pátkai Mátét is, mint meghatározó fehérvári labdarúgókat, akik annak idején az utánpótlás-válogatottban voltak a játékosaim. Miattuk is különös figyelmet fordítok a Vidi mérkőzéseire. A Vidinek a csapatjátéka nagyon erős, zárt játékot játszanak, labdabiztosak, és nagy hangsúlyt helyeznek a védekezésre. Emellett dinamikusan tudnak az ellenfél kapuja elé kerülni, vagyis a Vidit ízig-vérig a modern foci jellemzi. Ami számomra egy picit meglepő, hogy voltak a bajnokságban olyan periódusok - és nemcsak a nemzetközi menetelés idején - amikor nem volt egyenletes, kiegyensúlyozott a csapat teljesítménye. Úgy gondoltam, szorosabb lesz a bajnokság ezen szakaszában az állás a Ferencváros és a Vidi között. A szombat esti rangadón dinamikus mérkőzésre számítok, ahol szerintem az Újpest kezdeményezni fog. Lehet, hogy jobban átadja a területet a Vidinek, de szerintem bátran felvállalja a támadójátékot is a fővárosi alakulat. A Vidinek pedig hazai pályán kötelező lesz támadni, ráadásul ők - ahogy már mondtam, képesek igazán nagy minőséget is belevinni a játékba, erre pedig szükségük is lesz szombat este, ha nyerni akarnak. Mindkét csapat erőssége a jól fejelő védelem, amelynek a pontrúgások alkalmával lehet jelentősége. El tudom azt is képzelni, hogy éppen a pontrúgások döntik el a találkozót. Amiben biztos vagyok, hogy nem fognak a kilátogató szurkolók unatkozni a szombat esti Vidi - Újpest rangadón.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: molvidi.hu, vbke.hu (Kupeczik Krisztián)