Szobor őrzi majd Kovács Ferenc emlékét

A MOL Aréna Sóstó előtti területen áll majd a Vidi legendás vezetőedzőjének emlékműve.

"A MOL Fehérvár FC tiszteletbeli elnöke és egykori legendás edzője, Kovács Ferenc számos kimagasló eredményt ért el a Videoton vezetőedzőjeként, neve örökre összefonódott Székesfehérvár és a bajnokcsapat nevével. A város köztéri alkotással állít emléket Kovács Ferenc mesteredző munkásságának és a klub legendás sikereinek a MOL Aréna Sóstó északi homlokzata előtt található területen" - olvasható Székesfehérvár honlapján a pénteki közgyűlés után.

Juhász László, képviselő, a közösségi médiában tett közzé bővebb információkat a készülő szoborról. Bejegyzése alapján az alkotás Nagy Benedek szobrászművész terve alapján készül el, várhatóan 2022 őszére.

Kovács Ferenc 1934. január 7-én született, idén ünnepelte volna 88. születésnapját.

Klubunk örökös tiszteletbeli elnöke játékosként 1954-ben mutatkozott be az élvonalban, az MTK-val magyar bajnok, KEK-döntős és kétszeres KK-győztes lett, a római olimpián bronzérmet nyert. Visszavonulását követően azonnal edzősködésbe fogott, előbb az MTK serdülő-, majd tartalékcsapatánál. Trénerként éppen akkor került először az élvonalba, amikor a Vidi is: 1968-ban ugyanis megkapta a fővárosi kék-fehérek első csapatának kispadját. Két szezon után a szintén NB I-es Egerhez szerződött, ahonnan 1972-ben Fehérvárra vezetett az útja. A következő évtizedekben három időszakban is irányította klubunkat és korábban elképzelhetetlen sikerekre vezette a csapatot.

1973-ban léphettünk ki először a nemzetközi kupaporondra, 1976-ban pedig ellentmondásos körülmények között maradtunk le az aranyéremről a Ferencvárossal szemben, majd az UEFA Kupában a Fenerbahcét és az Innsbruckot is kiejtettük. 1977 nyarán - akkor már fél éve Baróti Lajos segítője volt a válogatottnál - állt fel a Vidi kispadjáról és a Vasashoz távozott, ahonnan egy évet követően úgy jött el, hogy Baróti megüresedett szövetségi kapitányi székét foglalta el.

Hét meccsen ült a válogatott kispadján, majd féléves kihagyást követően az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője lett, valamint a Debrecen NB I-es együttesének vezetőedzője. Utóbbi tisztjét 1983-ig töltötte be, amikor is visszatért a Vidihez. Csapatunkból egy szezon alatt kiesőjelöltből bronzérmest, Szabó Józsefből gólkirályt faragott, 1984-85-ben pedig az újabb bronz mellett az örökké emlékezetes menetelés végén UEFA Kupa-ezüstérmet gyűjtött.

Egy évvel később Spanyolországba, a Las Palmashoz távozott, de 1987-ben harmadjára is visszatért egy idényre. 1988 után egy kis szünet, majd a Szeged kispadja jött, edzői karrierjét kétéves újpesti megbízatással zárta, a lila-fehérekkel kupagyőztes lett.

Mesteredzőnk 2008-ban tért vissza klubunk életébe, amikor tiszteletbeli elnökké avattuk. A harmadik bajnoki címünket még a helyszínen ünnepelte, de 2018. május 30-án váratlanul rosszul lett és tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetésén százak jelentek meg, hogy leróják tiszteletüket, az NB I zárófordulójában pedig minden pályán gyászszünetet tartottak az emlékére.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek