Huszti Szabolcs a Vidi új vezetőedzője!

Korábbi bajnok és kupagyőztes játékosunk veszi át első csapatunk irányítását.

A 39 esztendős szakember és klubunk megállapodása alapján hétfőtől Huszti Szabolcs a MOL Fehérvár FC első csapatának vezetőedzője!

Huszti Szabolcs 1983. április 18-án született Miskolcon, gyerekkorát Veszprém megyében töltötte, majd 14 évesen egy próbajáték után a Ferencváros igazolta le. Itt mutatkozott be az NB I-ben, szerepelt fél évet kölcsönben Sopronban is, majd 2005-ben a francia élvonalbeli Metz igazolta le, ahonnan egy évvel később a Bundesligában szereplő Hannoverhez igazolt. 2009 és 2012 között az orosz Zenit játékosa volt, majd visszatért Hannoverbe, ahol újabb két évet játszott, a klub színeiben összesen 154 tétmérkőzésen 43 gól és 43 gólpassz fűződik a nevéhez. 2014-ben a kínai Csangcsun Jatajhoz igazolt, majd másfél év után Németországba szerződött az Eintracht Frankfurthoz, 2017-ben pedig visszatért Kínába a Csangcsunhoz.

2018 januárjában tizenkét és fél évnyi légióskodás után tért haza csapatunkhoz, a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett, valamint ősszel az Európa Liga csoportkörében is szerepelhetett. 2019-ben Magyar Kupát nyert, 2019-ben és 2020-ban bajnoki ezüstérmes volt a Vidivel, 43 bajnokin 7 gólig jutott. 2020-as visszavonulása után nyártól novemberig sporttanácsadóként dolgozott klubunknál, majd 2021 februárja és októbere között a DVSC-t irányította az NB II-ben, majd a feljutás után az élvonalban is második csapatunk korábbi vezetőedzőjével, Toldi Gáborral közösen, aki a Vidinél is segíti majd a munkáját.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek