SIMEK PÉTER

"A célunk, hogy minden szezonban be tudjon mutatkozni egy saját nevelésű játékosunk az első csapatban"

Utánpótlás sportigazgatónkkal, Simek Péterrel beszélgettünk az utánpótlásunkban folyó szakmai munkáról és a kitűzött célokról.

Augusztus végén kezdődtek a bajnokságok az utánpótlásban. A korosztályos csapatok egy másfél hónapos nyári felkészülésen és már több bajnokin is túl vannak, hogy értékeled az elmúlt időszakot?

A legfontosabb, hogy nagyon pozitív munkakörnyezetben tudunk dolgozni. Az új szezonban is azt az évekkel ezelőtt megkezdett szakmai munkát folytatjuk, aminek a célja az, hogy a játékosok a lehető legtöbbet fejlődjenek. A nyári felkészülésünket sikeresnek értékelem, magas színvonalú nemzetközi edzőmérkőzéseket játszottak csapataink, illetve a hazai ellenfeleinkkel is színvonalas meccseket játszottunk a nyáron. Fontos mérföldkő az is, hogy az elmúlt időszakban négy saját nevelésű játékosunk kapott profi szerződést a klubtól, és nagyon örülünk annak, hogy a Pető Tamás vezette szakmai stábbal nagyon szoros a kapcsolatunk és folyamatos köztünk a kommunikáció. Több utánpótláskorú játékosunk készül az első kerettel, velük kapcsolatban folyamatosan kapunk visszajelzéseket, hogy milyen területen kell még őket egyénileg fejleszteni, ezáltal egyénre szabott munkát tudunk velük végezni.

Ahogy említetted, Lakatos Kristóf, Kecskés Máté és Virágh Milán rendszeresen az első csapattal készül, a tíz éve az utánpótlásunkban nevelkedő Dala Martin pedig már négy NB I-es meccsen védte idén a kapunkat.

Nagy sikernek tartom, hogy folyamatosan edzenek játékosaink az első csapatnál, illetve többen már mérkőzéseken is megkapták a lehetőséget a bizonyításra. A célunk az, hogy minden szezonban be tudjon mutatkozni egy saját nevelésű játékosunk az első csapatban. Számunkra ez a legnagyobb siker, a vezérszál, minden nap ezért dolgozunk közösen a kollégákkal. Szeretnénk minden játékosnak olyan jövőképet biztosítani - legyen az a játékos 6 vagy éppen 18 éves - ami egyértelmű és jól átlátható.

Nem csak játékosokat adott az utánpótlás szakág a nyáron az első csapatnak, hanem stábtagokat is. Ez mekkora siker számotokra?

Nagy sikernek könyveljük el, hogy az első csapat szakmai stábjában két korábban az utánpótlásban dolgozó kolléga is lehetőséget kapott, Ambrus Hunor erőnléti edzőként, Hegedüs Ferenc pedig kapusedzőként. Fontos küldetésünk, hogy a játékosok mellett azoknak az edzőkollégáknak az útját is egyengessük, segítsük, akiknek a felnőtt labdarúgásban is vannak ambícióik. Így természetesen örültünk neki, hogy ők megkapták ezeket a lehetőségeket, de annak is nagyon örülök, hogy a pótlásukat is sikerült megoldanunk, az új kollégák gyorsan és könnyen beilleszkedtek az utánpótlásban folyó munkába.

A tavalyi szezonban második csapatunk kiesett az NB III-ból, így jelenleg nincs tartalékcsapatunk, az U19-es bajnokságban viszont egy év kihagyás után újra elindultunk, és remekül kezdtük a szezont.

Igen, nyáron a második csapat helyett U19-es együttest indítottunk a bajnokságban, azt gondolom, a kialakult helyzetet nagyon jól sikerült kezelni. Mindemellett keressük a legjobb megoldást arra, hogy az első csapat keretéhez tartozó, már nem utánpótláskorú játékosok is megkapják a megfelelő mennyiségű meccsterhelést.

A kiesés után idén a másodosztályban indult női felnőtt csapatunk, a keretben főként saját nevelésű, fiatal játékosokkal. Hogy látod női szakágunk helyzetét?

Azt gondolom, a kiesés után - annak ellenére, hogy a keret nagy mértékben átalakult - remekül összeállt felnőtt női csapatunk kerete, az állandóságot jelenti, hogy továbbra is Andorka Péter a vezetőedző, aki már második éve dolgozik a lányokkal. Leány utánpótlás vonalon az elmúlt szezonban szép sikereket értek el csapataink a korosztályos bajnokságokban, és nagyon örülünk annak is, hogy egyre több lány focizik már a Vidiben, egészen az U7-től a felnőtt csapatig.

Az elmúlt hetekben cikksorozatunkban az összes korosztályos csapatunk vezetőedzőjét megszólaltattuk, amelynek keretében a szakemberek elmondták, milyen célokat figyelembe véve zajlik a munka az új idényben.

Az U19-es csapatunk vezetőedzőjének, Vajda Gusztávnak a várakozásait itt olvashatod.
Az U17-es csapatunk vezetőedzőjének, Gál Péternek a várakozásait itt olvashatod.
Az U16-os csapatunk vezetőedzőjének, Dopuda Igornak a várakozásait itt olvashatod.
Az U15-ös csapatunk vezetőedzőjének, Zimmermann Tamásnak a várakozásait itt olvashatod.
Az U14-es csapatunk vezetőedzőjének, Palkovics Istvánnak a várakozásait itt olvashatod.
Az U13-as csapatunk vezetőedzőjének, Horváth Zoltánnak a várakozásait itt olvashatod.
Az U12-es csapatunk vezetőedzőjének, Csrepka Tamásnak a várakozásait itt olvashatod.
Az U11-es csapatunk vezetőedzőjének, Disztl Milánnak a várakozásait itt olvashatod.
Az U10-es csapatunk vezetőedzőjének, Palánki Csabának a várakozásait itt olvashatod.
Az U9-es csapatunk vezetőedzőjének, Tóth Vincének a várakozásait itt olvashatod.
Az U8-as csapatunk vezetőedzőjének, Gráczer Zoltánnak a várakozásait itt olvashatod.
Az U7-es csapatunk vezetőedzőjének, Nagy Lajosnak a várakozásait itt olvashatod.
Az U6-os csapatunk vezetőedzőjének, Jakab Attilának a várakozásait itt olvashatod.
A leány U19-es csapatunk vezetőedzőjének, Léki Miklósnak a várakozásait itt olvashatod.
A leány U16-os csapatunk vezetőedzőjének, Varga Ferencnek a várakozásait itt olvashatod.
A leány U14-es csapatunk vezetőedzőjének, Szimán Bálintnak a várakozásait itt olvashatod.
A leány U11-es csapatunk vezetőedzőjének, Juhász Ritának a várakozásait itt olvashatod.
A leány U10-es csapatunk vezetőedzőjének, Fekete Csabának a várakozásait itt olvashatod.
A leány U7-es csapatunk vezetőedzőjének, Szabó Bernadettnek a várakozásait itt olvashatod.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek