Szabó
Hungarian
Szabó Bálint full name
18. 01. 2001. birth year
Székesfehérvár birth place
.1011 minutes played
4 goals
16 (5) matches (substitute)
0 yellow cards
1 red cards

Szabó Bálint 2001-ben Székesfehérváron született. 11 éves kora óta a Vidi igazolt játékosa, más csapatban nem futballozott. Klubunk utánpótlás-edzői 2017 nyarán a 2016/2017-es szezon legjobb utánpótlás-játékosának választották meg. Nagy érdemei voltak abban, hogy 2017-ben aranyérmes lett a Vidi U17-es csapata, és ezzel az utánpótlásunk visszakerült az élvonalba.
A 2017/2018-as idényben, az őszi szezonban összesen 6 mérkőzésen lépett pályára az NB III-ban, 2018 telétől pedig az NB I-es keret tagja lett. A 33. fordulóban, csereként beállva a Diósgyőr otthonában debütált az élvonalban, 6344 naposan élvonalbeli történelmünk harmadik legfiatalabb labdarúgója lett.
A 2019/2020-as idény nagy részét pedig akkori kooperációs-csapatunknál, az NB II-es Budaörsnél töltötte, ahol az a Bognár György volt akkoriban a szakmai igazgató, akivel később Pakson is évekig együtt dolgozott "Balu".
A 2020/2021-es szezon első felét az akkor az NB II-ben szereplő Kaposvár csapatában töltötte, majd 2021 tavaszán - épp Sóstón, a Vidi ellen - debütált a Paks NB I-es együttesében. 2023 tavaszán a török élvonalban szereplő Antalyasporban futballozott kölcsönben. A 2023/2024-es szezonban MOL Magyar Kupát nyert a Pakssal. 2024 szeptember elején kölcsönben tért vissza Fehérvárra.
- 24 years age






























































Szabó Bálint
Szabó Bálint






























































Szabó Bálint




























































































































Midfielder
Follow us on Facebook

Lakatos Kristóf a szerbek ellen 1-1-re végződött U17 elitkörös Eb-selejtezőt is végigjátszotta....

Ismerd meg @kr.sekularac kedvenc zenéit! 🎶🎵 Ezúttal télen igazolt fiatal játékosunk playlistje...
#vidiplaylist #spotify #zene #playlist #music #labdarúgás #vidi #fehérvárfc #veledazúton

Nikola Serafimov a kezdőcsapatban kapott helyet a Liechtenstein elleni 3-0-s győzelem alkalmával....

A magyar válogatott Törökországot fogadja a Nemzetek Ligája osztályozó visszavágóján. Hajrá,...
#HUNTUR #mlsz #magyarország #magyarválogatott #uefa #uefanationsleague

Március 26-án, szerdán 16 és 17 óra között @sapa_33 és @bodyamelnyk vár majd benneteket a VidiShopban....
#dedikálás #vidishop #labdarúgás #székesfehérvár #vidi #fehérvárfc #veledazúton