Vidi II - újabb magabiztos győzelem

Tímár Krisztián együttese a második félidőben bő húsz perc alatt három gólt szerzett.

A múlt heti, 4-0-ás sima idegenbeli győzelem után ezúttal egy jóval nehezebb mérkőzés várt a Vidi II-re, hiszen vasárnapi ellenfelünk az a BKV volt, amelyik tavasszal 6 győzelem mellett 1 döntetlent játszott és csupán egyszer szenvedett vereséget. Ősszel a két csapat fővárosi találkozóján 3-1-es sikert aratott a BKV Előre. Tímár Krisztián ezúttal Hársfalvi, Mocsi, Tóth, Réti, Szolnoki, Hadzic és Szabó játékára számíthatott az első keretből. 

Jól kezdtük a meccset, Torvund már az első perc végén gólt szerezhetett volna, de a döntő pillanatban elcsúszott támadónk. A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, több alkalommal is szép támadást vezettünk végig, főleg Pápai és Tarnóczi vezérletével a két szélen. Egy-két beadáson kívül Hársfalvinak ebben a játékrészben nem akadt dolga.

A második félidőben is mi léptünk fel támadólag, és a 60. percben Szolnoki nagyszerű passzát követően Torvund lőtt higgadtan 8 méterről a kapu jobb oldalába (1-0). A 80. percben a csereként pályára lépő Galacs futotta le védőjét, majd a kivetődő kapus lábai között gurított 13 méterről a kapuba (2-0). Két perccel később Lőrincz közeli lövése a felső lécen csattant, a kipattanót 16 méterről, kapásból Molnár vágta a vendégek kapujába (3-0). Két perccel később Galacs lőtt újabb gólt egy szép akció végén, azonban a partjelző intésére a játékvezető les miatt ezt nem adta meg - az esetet videóról visszanézve nem biztos, hogy jó döntés született, azonban ez a lényegen nem változtatott. 

Második csapatunk végig meggyőzően futballozott, és megérdemelten nyert a tavasszal jól szereplő BKV Előre ellen. Jövő héten a Dunaharaszti vendégeként lép pályára a Vidi II.

TÍMÁR KRISZTIÁN: "Gratulálok a játékosaimnak. Egy jó formában lévő BKV Előrét sikerül magabiztos, jó játékkal legyőznünk, de mi is bizonyítottuk, hogy az elmúlt hetek jó játéka végre eredménnyel is párosul és örülök neki, hogy a rengeteg kidolgozott helyzetből sikerült a múlt heti négy találat után újabb három gólt szereznünk. Külön öröm számomra, hogy ezúttal sem kaptunk gólt." 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news