TUDÓSÍTÁS

Vidi-henger a Greentown ellen

Csapatunk meggyőző játékkal, szebbnél szebb gólokat szerezve, simán győzött második, egyben utolsó törökországi felkészülési mérkőzésén.

Az edzőtábor utolsó előtti napján a kínai Hangcsou Greentown csapatával találkoztunk. José Gomes a mérkőzés előtt elmondta, elsősorban azoknak a játékosoknak kíván lehetőséget adni, akik a szerdai, Tyerek Groznij elleni mérkőzésen keveset játszottak vagy egyáltalán nem léptek pályára.

Az összecsapás első tíz percében rendkívül agresszíven lépett fel a kínai elsőosztály tavalyi 13. helyezettje, de az első komoly lehetőség előttünk adódott. Egy lecsúszott beadásért Tujvelnek kellett nagyot nyújtóznia, majd a kontra végén Torghelle lőtte kapura Paraiba beadását, hatalmasat védett a Greentown portása. Röviddel ezután Paraiba percei következtek, támadónk előbb egy beadásról maradt le az ötösön belül, majd saját labdaszerzése után cselezte magát helyzetig, a kapus ezúttal is a helyén volt. Negyedórát kellett várni a zöld-fehérek első helyzetéig, amikor Claude Angan tüzelt a kapunk előtt keresztbe. A félidő felétől elkezdtek besűrűsödni a dolgok, hiszen a 25. percig nem született gól, a 30.-ban viszont már 2-0 volt az állás a javunkra, Álvarez két remek villanásának köszönhetően. Először Zsótér pazar keresztlabdáját vágta ballal a bal felsőbe, majd Stopira beadását fejelte a jobb alsóba. A két gól olyannyira megnyugtatta a csapatot, hogy gyorsan rúgtunk még egyet: egy kipattanót Paraiba vágott a léc alá hat méterről. A félidő utolsó tíz percében nagy erőfeszítéseket tett a Greentown a szépítésért, de nagyon okosan játszottunk, egy pillanatig sem inogtunk meg, maradt a 3-0 a szünetre.

A második játékrész kisebb lehetőségekkel indult, majd az 59. perctől beindult a henger. Paraiba higgadt befejezései - előbb egy felpattanó labdát lőtt a jobb alsóba, majd Torghelle passza és egy csel után gurított a kapuba -, Szekeres védhetetlen fejese - Uros Nikolics szögletét váltotta gólra -, és Torghelle okos találatai - először két csel után tíz méterről, aztán védőjét lefutva, kicsit kisodródva lőtt a jobb sarokba - azt jelentették, hogy kiütöttük ellenfelünket. A nyolc gólon kívül rengeteg helyzetet kidolgoztunk, és csak a kínai kapusnak volt köszönhető, hogy nem lett még nagyobb különbségű győzelem a végére.

A csapat vasárnap egy órakor indul haza Antalyából, és az isztambuli átszállást követően, várhatóan 19.10-kor landol Budapesten.

Ide kattintva elolvashatja vezetőedzőnkkel készült exkluzív interjúnkat, melyben José Gomes beszél a Vidiről, Cristiano Ronaldóról, Fehér Miklósról és hobbijáról, valamint családjáról is!

(Fotó: Fourfourtwo.hu/Takács József)

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: Fourfourtwo.hu/Takács József

More news