UTÁNPÓTLÁS

Utánpótlás-válogatott játékosok érkeztek a Vidi II-be, valamint U17-es és U16-os csapatunkhoz

Több tehetséges labdarúgó is a klubunkat erősíti a jövőben, Lénárt Andrást a szlovák élvonalba adtuk kölcsön.

Finiséhez közeledik NB III-as csapatunk és utánpótlás-együtteseink felkészülése. Az új bajnokságnak részben új játékosokkal vágnak neki csapataink, a friss igazolások zöme már hetek óta a Vidivel készül.

Az NB III-as gárdához a már korábban bemutatott Szalai Tamás mellett négy futballistát is szerződtettünk.

Az 1999-es születésű Takács Martin utoljára a Ferencváros U19-es együttesében szerepelt, tagja volt annak az U19-es válogatottnak, amely a kínai Panda Kupán szerepelt (itt lett gólkirály az első csapattal készülő Bolla Bendegúz). A belső középpályás a Fradi előtt a Győrnél és a Pécsnél nevelkedett.

Galacs Erik egy évvel fiatalabb, 2000-ben látta meg a napvilágot. A gyulai Grosics Akadémia színeiben a 2016-17-es idényben szép teljesítményt vitt véghez: 24 találatával a már akkor is vidis Szabó Bálint előtt gólkirály lett az U17-es bajnokság II. osztályában, melyet éppen mi nyertünk meg.

A 20 éves szélső, Lőrincz Attila 2014-ben és 2015-ben az U17, U18 és U21 korosztályokban már játszott klubunknál, majd a Csákvárhoz igazolt, ahol két idény alatt 22 NB II-es bajnoki mellett 3 Magyar Kupa-mérkőzésen is szóhoz jutott.

Mocsi Attilához hasonlóan Molnár Dominik is több ízben volt válogatott kerettag a 2000-es születésűek korosztályában, ám a tavaszi Európa-bajnokságra őt nem vitte el Szélesi Zoltán szövetségi edző. A székesfehérvári játékos a Vidinél kezdte karrierjét, majd a Főnixhez került, ahonnan az MTK igazolta le. A nyártól ő is visszatér Fehérvárra.

Az ideiglenes távozók között említhetjük Lénárt Andrást, aki egy évre, kölcsönbe a szlovák élvonalbeli Tatran Presov együtteséhez került, mi több, az FC Nitra elleni találkozó alkalmával már kezdőként jutott szóhoz új klubjánál.

Szintén átigazolásokról számolhatunk be utánpótlás-csapataink háza tájáról.

A 2002-es születésű Bekker Roland az U15-ös magyar válogatott csapatkapitánya volt, de emellett az U16-os korosztálynál szerepelt előző klubjánál, a Ferencvárosnál. A balhátvéd a 2017-18-as idényben továbbra is pályára léphetne az U16-os korcsoportban, de a Vidinél továbbra is "egy lépéssel előrébb jár" majd és az U17-hez csatlakozik.

A Kecskeméttől érkező Gyürki Máté is válogatott kerettag, ő az U16-os nemzeti csapat csatára. Az előző szezonban összesen 20 gólig jutott a saját, valamint az egy évvel idősebbek korosztályában, az U17-eseknél. A Videoton FC-nél az U17-es együttesben szerepel majd a mostani kiírásban.

A 2001-es Németh Botond is többször pályára lépett már a válogatott színeiben. Ő az U16-os korosztályban viselhette a címeres mezt. Az MTK akadémiájáról igazolt fiatal tehetség kapusposzton erősíti a Vidit.

Végül, de nem utolsó sorban az U15-ös válogatott kapusa, a 2002-es születésű Jaksi Attila is Székesfehérvárra került. A DVTK-tól igazolt hálóőr U16-os együttesünket segíti majd a jövőben.

Author: Guber Péter

Photo: vidi.hu

More news