Vereség a Kecskemét ellen

Nagy Krisztián és Horváth Krisztofer góljával nyert a KTE - Kodro a hajrában szépített.

Csapatunk az OTP Bank Liga 28. fordulójában négy veretlenül megvívott mérkőzést követően a tabella második helyén álló Kecskemétet fogadta a MOL Aréna Sóstóban. Bartosz Grzelak a szombat délutáni bajnokin a Kovács D. - Bese, Csongvai, Stopira, Heister - Deybi, Christensen, Makarenko - Nego, Kodro, Dárdai kezdő tizenegyet küldte a pályára.

Az első lehetőségre a 14. percig kellett várni, amikor Kodro közeli lövésébe belevetődött Belényesi, akinek a kezét is érte a labdát, de a játékvezető és a VAR sem ítélt büntetőt. A 18. minutumban Horváth Krisztofer lövését Stopira fejjel mentette szögletre, a 25. percben Szabó Dárdain megpattanó szabadrúgását Kovács Dániel bravúrral mentette. Félórányi játékot követően Horváth 15 méteres, léc alá tartó lövését ütötte fölé kapusunk, a 33. percben azonban már ő is tehetetlen volt, amikor egy bal oldali támadás végén Banó-Szabó adott be, az érkező Nagy Krisztián pedig nem hibázott (0-1). A 40. minutumban egy labdavesztés után kontrával megduplázták előnyüket a vendégek, Horváth Krisztofer egy csel után pontosan lőtte ki a bal alsót (0-2), majd a szünetig nem változott az eredmény.

A félidőben egyik vezetőedző sem cserélt, majd bő tíz percig helyzet sem alakult ki a pályán. Az 56. percben Horváth Krisztofer tört be a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, de nem találta el a hosszú alsó sarkot. Rögtön ezt követően hármat is cserélt vezetőedzőnk, Pokorny, Katona és Kastrati lépett pályára Makarenko, Flores és Bese helyére. Az 59. minutumban kölcsönjátékosunk, Zeke lőtt, Kovács lábbal védett, majd Tóth Barna fejelt mellé. A 69. percben többek között Katona Mátyás testvére, Katona Bálint is pályára lépett ellenfelünknél, majd a 78. percben csapatunkba beállt Szabó Levente is, aki ősszel kölcsönben még Kecskeméten futballozott. A hajrához közeledve Dárdai két lövéssel is próbálkozott, de előbb fölé szállt a labda, majd a védők blokkolták próbálkozását. A meccs végén még Nikitscher lövését védte Kovács Dániel, majd a 93. percben Katona beadását Kodro lőtte a hálóba (2-1), azonban egy perccel a gól után Bogár játékvezető lefújta a mérkőzést és nyert a Kecskemét.

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news