INTERJÚ

Nikolics: "Nagyon élvezem most a játékot"

Szenzációsan kezdte Nikolics a 2013-14-es szezont, a negyedik fordulót követően már 7 gól szerepel a neve mellett - de nem csak emiatt boldog csatárunk.

"Voltam már hasonlóan jó formában, hiszen a 2011-12-es szezonban hat egymást követő fordulóban is eredményes tudtam lenni a Vidiben, az azonban tény, hogy ilyen eredményesen még egy bajnokságot sem kezdtem. Kívülről lehet, hogy könnyűnek tűnt a Paks elleni mérkőzés, azonban belülről ez egyáltalán nem volt egyszerű meccs. A Paks jól játszott, és mindent megtett azért, hogy megnehezítse a dolgunkat. Nagyon örülök, hogy két góllal járulhattam hozzá az újabb győzelmünkhöz, de a legfontosabb az, hogy nyertünk. Amit ígérhetek, hogy nem fogok elszállni attól, hogy most jól megy a góllövés, a földön fogok maradni. Konkrét célkitűzésem nem volt a szezon előtt arra vonatkozóan, hogy hány gólt szeretnék lőni, a célom mindig is az volt, hogy minden mérkőzésen eredményes legyek. Tudom, hogy ez szinte lehetetlen, de egy csatár minden alkalommal úgy lép pályára, hogy gólt akar lőni. A következő fordulóban nagyon komoly feladat vár ránk, hiszen a bajnokcsapat otthonába látogatunk. Ez lesz az első alkalom, hogy a győri sérülésemet követően visszatérek az ETO Parkba. Biztos, hogy furcsa érzés lesz ismét pályára lépni ott, de ha elkezdődik a meccs, akkor már nem ez fog a fejemben járni, hanem az, hogy ismét góllal vagy gólokkal segítsem hozzá a Vidit az újabb győzelemhez" - nyilatkozta honlapunknak Nikolics, aki rendhagyó gólöröméről is beszélt.

"A feleségemmel ismét gyermeket várunk, márciusban érkezik Tijana kistestvére, ezt a gólt pedig a születendő gyermekemnek ajánlom" - újságolta el boldogan Nikó!

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news