ELLENFÉL-LES

Nehezen indult a szezon a Haladásnak

Három hazai meccsén eddig egy pontot gyűjtött a szombathelyi csapat, jelenleg tizennegyedik a tabellán a zöld-fehér együttes.

A Szombathelyi Haladás az előző szezonban a hatodik helyet szerezte meg az NB I-ben, nyáron viszont nagy átalakulás volt a Rohonci úton. Több meghatározó játékos is távozott a csapattól (Guzmics, Nagy Gábor, Simon, Bosnjak, Hrepka), az érkezési oldalon viszont nem olvashattunk kimondottan nagy nevekről. Legnagyobb erősítésük Radó András megtartása, aki viszont sérülése miatt ebben a szezonban csak az első két fordulóban lépett pályára, és ellenünk sem játszik majd. (Radó tavaly egyébként a Hali 37 góljából 14-et szerzett.)

A zöld-fehérek eddig egy mérkőzést nyertek az idei szezonban, egyszer ikszeltek és ötször kikaptak, 4 megszerzett ponttal, 3-11-es gólkülönbséggel a tizennegyedik helyen állnak. A Ligakupában és a Magyar Kupában viszont jól szerepelnek, előbbiben kettőből kettőt nyertek, utóbbiban is bejutottak a legjobb 32 közé, ahol az Újpesttel találkoznak.

A legutóbbi Haladás - Vidi meccsen 2013 decemberében 1-1-es döntetlen született, az azt megelőző szezonban 1-0-ra győztünk Vas megyében. 

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news