Miért pont Spanyolország?

Milyen szempontokat kell figyelembe vennie a vezetőedzőnek a téli edzőtábor helyszínének kiválasztásakor?

„Mivel rengeteg tapasztalatom van, ezért tudom, mi az, ami nem jött be az eddigi munkám során. A tavalyi, törökországi helyszín, például, nem jött be. Egy furcsa „futballgyárba” csöppentünk, amely 30-40 csapatot mozgatott és nem éreztem, hogy megfelelő motivációt jelentett volna a játékosoknak. Olyan helyre szeretek utazni, ahol földrajzilag is jól érzik magukat a keret tagjai. Ha van egy szép szálloda, ahol a napi két edzést kivéve kénytelenek ücsörögni, mert nem tudnak, mondjuk elmenni egy órát sétálni a környéken, annak futballgyár jellege van. Fontos, hogy jók legyenek az edzésfeltételek, de az is legalább annyira fontos, hogy ha van egy szabad órája a játékosnak, legyen lehetősége másfajta módon – ne csak az edzőteremben, vagy az uszodában – kikapcsolódni. Ami az időjárást illeti, futballra alkalmas legyen. A túlságosan meleg hely nem jó, hiszen ha a nagy nyárból a télbe térünk vissza, a szervezetnek megterhelő feladat a visszaállás, amit el kell kerülni. Fontos szempont a lehetséges ellenfelek sora. A cél, hogy olyan csapatokkal tudjunk játszani, akik változatosságot jelentenek az itthoni futballhoz képest. Törökországban tavaly a román, illetve a lengyel csapatok hasonló stílust képviseltek, mint mi, s ez fejlődési és motivációs szempontból kevésbé volt hasznos. A gyors ritmusú spanyol futball viszont sokat segíthet a felkészülésben, még akkor is, ha másod, illetve harmadosztályú együttesek ellen lépünk pályára, mert még a kisebb spanyol csapatok játékosainak tudása és ügyessége is fantasztikusan magas. Amúgy praktikus beiktatni relatíve könnyebb mérkőzéseket is, hiszen az nem megy, hogy mindig erős ellenfelek ellen játszunk. Ne mindig célfutball legyen a gyakorlás, „ezt a meccset valahogy hozni kell” alapon. A komoly megpróbáltatás mellé be kell férnie a felszabadult játéknak is. A mostani edzőtáborban egyébként tervezzük, hogy pályára lépünk egy szerb, illetve egy orosz csapat ellen is."

Kik szervezik az edzőtáborokat?

"Óriási divattá vált az egész világ futballjában, hogy külön erre szakosodott ügynökök, társaságok foglalkoznak a csapatok edzőtáborainak szervezésével, lebonyolításával. A spanyolországi tábort az idén az a Gelei Károly szervezi, aki a magyar válogatott útjait is. Remek partner, s mivel maga is benne élt a sportágban, ezért a legapróbb dolgokra is képes odafigyelni. Én magam is kíváncsian várom ezt a cádizi lehetőséget, főleg azért, mert úgy látom, nagyon jó úton jár a csapat. Ezt támasztják alá az edzések, s az eddig lejátszott felkészülési mérkőzések is."

Az edzőtáborban tervezett ellenfeleink:

Cádiz CF (spanyol másodosztály)
FK Indjija (szerb elsőosztály)
Lokomotív Moszkva (orosz elsőosztály)
Xerez CD (spanyol másodosztály)
+ egy spanyol harmadosztályú csapat


More news