EURÓPA LIGA

Marko Nikolics: "Szükségünk lesz a közönség támogatására is!"

Az FC Vaduz stílusáról is szó esett vezetőedzőnk szerdai sajtótájékoztatóján.

Harmadik Európa Liga-mérkőzésére készül csapatunk, az ellenfél július 25-én 20 órától a liechtensteini kupagyőztes FC Vaduz lesz. A találkozóról Marko Nikolics nyilatkozott.

"Agresszíven, okosan és maximális koncentrációval kell játszanunk a Vaduz ellen, ugyanúgy meg kell küzdenünk a sikerért, mint ahogyan azt az előző szezonban is minden egyes alkalommal megtettük. Ellenfelünk sajátságos játékstílusban játszik, jellemzően három középhátvédet szerepeltetnek, a középső középpályásaik jól szervezik a játékot, a széleken pedig gyors labdarúgóik vannak. Természetesen ismerjük a gyengeségeiket is, de ezekről nyilvánosan sosem beszélek, csak a játékosaimmal oszton meg. Vinícius kiesésével öt játékost vethetek be a védelem közepén, közülük választom ki, hogy melyikőjük a legalkalmasabb aktuálisan. Ők Juhász Roland, az eredetileg védekező középpályás Elek Ákos, az eredetileg jobbhátvéd Fiola Attila, az eredetileg balhátvéd Stopira és a felkészülés után csatlakozott Rus Adrián. Utóbbira az érvényes, ami a frissen igazolt Petrjakra és Bamgboyéra is: július 1. után jöttek, ezért nem lehet elvárni, hogy máris beépüljenek a csapatba, megismerjék a taktikát és élesek legyenek, kell még nekik egy kis idő - ez ilyenkor természetes. Csütörtök este is mindent meg fogunk tenni a sikerért, ehhez pedig szükségünk lesz a közönség támogatására is!" - nyilatkozta Marko Nikolics vezetőedző.

Author: Guber Péter

Photo: molfehervarfc.hu

More news