Marko Nikolics: "Sajnálom, hogy nem szereztük meg a második gólt"

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - FC Vaduz találkozót.

Marko Nikolics:

„Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Azt sajnálom, hogy a második gólt nem sikerült megszereznünk, hiszen három-négy nagy lehetőségünk is volt, ugyanakkor az pozitívum, hogy ellenfelünknek is csak egy nagyobb helyzete volt a jobb oldalról. Az európai mérkőzéseken nagyon fontos az, hogy ne adjunk olcsó gólokat az ellenfélnek a hazai találkozókon. Nehéz mérkőzésre számítottunk és az is lett, a Vaduztól azt a sajátságos játékstílust láttuk, amely a meccs előtt is szóba került. A továbbjutási esélyeink javultak, de így is azt mondanám, hogy 51-49 százalék az arány mi a javunkra. Kétségtelen, hogy gólt, gólokat kell szereznünk Vaduzban, célunk pedig természetesen a továbbjutás a következő körbe.”

Mario Frick:

„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de az eredménnyel nem, különösen az első félidőben emelkedtünk a Fehérvár fölé. Van némi hiányérzetem, mert nem lőttünk gólt, de jól játszottunk. Most türelmesnek kell lennünk, hiszen van még egy visszavágó jövő csütörtökön. Azt a kilencven percet is végig kell küzdenünk, mindent ki kell adnunk magunkból. Erősnek tartom a csapatomat hazai pályán, feltétlenül megpróbálunk továbbjutni. A meccs előtt 30 százalék esélyt adtam magunknak, most ez 40 százalékra emelkedett"

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news