Marko Nikolics: "Fontos három pontot szereztünk"

A két vezetőedző értékelte a Vidi-DVTK bajnokit.

Marko Nikolics:

"Gratulálok a játékosoknak, jó teljesítményt nyújtottak. Fontos három pontot szereztünk egy erős ellenféllel szemben, egyáltalán nem könnyű a DVTK ellen játszani. Gratulálok a szurkolóinknak is, végig a csapat mögött voltak a mai meccsen is. Úgy érzem, sikerült jól felkészülnünk a Diósgyőrből, most egy nap pihenő következik, majd megyünk tovább és jöhet a Balmazújváros elleni mérkőzés. Szeretném, ha háromból három győzelemmel kezdenénk a bajnokságot, és úgy tudnánk elmenni a válogatott-szünetre. De tisztelnünk kell ellenfelünket, hiszen hiába állnak kiesőhelyen, tőlünk már négy pontot elvettek. Meccsről-meccsre jobb teljesítményt nyújt a csapat, jobb az atmoszféra is, szóval jó úton járunk, de természetesen a földön kell maradnunk.”

Vezetőedzőnk újságírói kérdésre kitért Danko Lazovics mai teljesítményére és sárga lapjára is.

„Danko ma remekül játszott, a játékvezetőt pedig sem most, sem máskor nem minősítem. Tiszteljük őket is, ahogy ellenfeleinket, de ez egy kétirányú utca. Danko közel 35 éves, jó teljesítményt nyújtott, remek mentalitással játszott, tele van energiával. Az olyan játékosok mint ő, Huszti Szabolcs, Juhász Roland, vagy éppen Gera Zoltán tiszteletet érdemelnek, néha meg kell védeni őket. Nem különleges bánásmódra gondolok, hanem tiszteletre."

Bódog Tamás:

"Gratulálok a Vidinek, a meccs képe alapján jobbak voltak és megérdemelten nyertek, sok sikert nekik a továbbiakban. Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, nem mertük felvállalni a bátrabb támadásokat, váltásokat. A másodikban már jobban működtek a dolgok. Büszke vagyok a játékosokra, mert a hátrány ellenére mindent megtettek. A Vidi ellen nem könnyű idegenben játszani, más csapatok is ki fognak itt még kapni. A tanulság, hogy a második játékrészben mutatott játékot kell állandósítanunk. Természetesen számított, hogy voltak hiányzóink, de akik játszottak, megtettek mindent. Ugyanúgy előfordulhatott volna komplett csapattal is, hogy veszítünk. Nem örülünk neki, de nem szégyen a Viditől kikapni. Ha legközelebb jövünk, azon leszünk, hogy jobb eredményt érjünk el."

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news