VIDEOTON FC - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-0 (2-0)

Magabiztos, kétgólos győzelem a Mezőkövesd ellen

Pátkai és Lazovics három perc leforgása alatt szereztek két gólt a mérkőzés elején, újabb 3 pontot szereztünk.

A múlt heti, 4-0-ás gyirmóti sikerünket követően jó hangulatban várta csapatunk a Mezőkövesd elleni bajnokit, melyen természetesen ezúttal is a 3 pont megszerzése volt a legfontosabb célkitűzése a Vidinek. Henning Berg csupán egy helyen változtatott a legutóbbi kezdőcsapaton, Feczesin helyett Bódit nevezte a kezdő tizenegybe.

Két gyors sárga lapot könyvelhettünk el az első percekben, Suljic kezezésért, Vosahlik kapustámadásért kapott intést a játékvezetőtől. Az 5. percben Tarmo Kink lőtt 14 méterről alig kapu fölé, miután bemutatott egy cselt a 16-osunkon belül. Öt perccel később megszereztük a vezetést! Bódi tekert kapu elé egy szögletet, a rövid saroknál az egyik mezőkövesdi játékos luftot rúgott, így a labda gond nélkül jutott el a hosszú oldalra, ahol remek ütemben érkezett Pátkai, és néhány méterről nagyon magabiztosan vágta Tujvel kapujába a labdát. (1-0.)

Nem telt el 3 perc, és megdupláztuk előnyünket. Lazovics gyönyörűen játszott össze Negoval, az akció végén védőnk beadását 6 méterről lőtte a vendégek kapujába a szerb támadó. (2-0.) 

A folytatásban magabiztosan őriztük kétgólos előnyünket, sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki újabb gólhelyzet. A 35. percben aztán Géresi  egy szép akció végén ha nem is sokkal, de a mezőkövesdi kapu mellé lőtt.

A második félidőben a 63. percben alakult ki az első komolyabb lehetőség, ekkor Géresi remek mozdulattal, sarokkal hozta játékba Juhászt, aki a jobb szélen próbálta Suljicot kiugratni, a labda azonban egy védőről visszapattant Juhász elé, ő 17 méterről kapura lőtt, a játékszer végül egy védő lábáról szögletre pattant. A 69. percben Géresi került nagyon gyanús körülmények között a földre a vendégek 16-osán belül, Szabó sporttárs továbbot intett.

Közvetlenül a lefújás előtt, a 93. percben Vinícius ugratta ki zseniális labdával Feczesint, aki egy az egyben vezethette védőjére a labdát, önzetlenül Géresit akarta gólhelyzetbe hozni, labdája azonban pontatlan volt, nem változott tehát az eredmény, Pátkai és Lazovics góljaival 2-0-ra nyertünk az újonc ellen.

Csapatunk legközelebb kedden 18 órakor Dunaújvárosban lép pályára az MTK vendégeként.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news