INTERJÚ

Juhász: "Jó szériában vagyunk, ezt szeretnénk folytatni"

Válogatott védőnk nyilatkozott a debreceni találkozó esélyeivel kapcsolatban.

"A Debrecen egy kitűnő játékosokból álló csapat, ráadásul hazai pályán játszhatnak, úgyhogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Mi viszont jó szériában vagyunk, amit folytatni szeretnénk, hogy megint egy lépéssel közelebb kerülhessünk a célunkhoz. Kellőképpen felkészültünk a Lokiból, pozitívan állok a találkozóhoz. Már negyedszer meccselünk ebben a szezonban a DVSC-vel, elég jól ismerjük egymást, mégis nehéz párhuzamot vonni ezek között a mérkőzések között, hiszen az eddigi három alkalommal három különböző összeállításban játszottunk mi is és ők is, és valószínűleg a mostani meccsen is lesz változás az előzőekhez képest. Nekik sem mindegy, hogy milyen eredményt érnek el, a nemzetközi szereplést jelentő helyezés eléréséhez biztos, hogy nyerni akarnak, ezért is lesz kiélezett a mérkőzés. Ahogy eddig sem, úgy most sem szeretnék a bajnoki címről beszélni, egyelőre ezt az összecsapást kell megnyernünk, ez a feladatunk. A csapatunk ereje ebben is rejlik, vagyis, hogy mindig csak a következő feladatra koncentrálunk" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Juhász Roland.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news