EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Joan Carrillo: "Örülök annak, hogy sikerült nyernünk, és, hogy bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Joan Carrillo: "Tisztában voltunk azzal, hogy egy nagyon jó ellenfél otthonába látogatunk. Ebben a szezonban az összes Újpest elleni mérkőzésünk nagyon nehéz volt. Az Újpestnek jó játékosai vannak, és egy nagyon jó edző irányítja a csapatot. Azzal is tisztában voltunk, hogy 1-0-ás előnnyel érkezni a Megyeri útra nagyon veszélyes számunkra. Örülök annak, hogy sikerült nyernünk, és, hogy bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe. Csak ismételni tudom magam, egy kiváló csapatot győztünk le az elődöntőben. Köszönettel tartozom a játékosaimnak, a Vidi-szurkolóknak és a családomnak is."

Vignjevic Nebojsa: "Gratulálok a Videoton FC-nek. A jobb csapat jutott a döntőbe. A két meccs alapján elmondható, hogy a székesfehérvári csapat keretében több jó kvalitású labdarúgó szerepel, és a helyzeteiket jobban tudják kihasználni. Kiváló teljesítményt nyújtottak a bajnokságban és a kupában is, megérdemelten játszhatnak idén Magyar Kupa-döntőt. A meccsről annyit mondanék, hogy nem olyan agresszíven kezdtünk, ahogy szerettem volna. Sok területet hagytunk ellenfelünknek, ők pedig ezt kegyetlenül ki is használták. A második félidőben igyekeztünk felgyorsítani a játékunkat, és szűkíteni a Videoton FC területét. Összességében azt gondolom, hogy bár az álmunkat nem sikerült ezúttal valóra váltanunk, ettől függetlenül nem szabad csüggednünk és a bajnokságban folytathatjuk. A Videoton FC-nek sok sikert kívánok a kupadöntőhöz!"

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news