TUDÓSÍTÁS

Egygólos győzelem és továbbjutás a Hibernians FC otthonában

A sok Vidi-helyzetből egy ment be, Boban Nikolov talált a máltai kapuba. Szeptember 24-én jön az Európa Liga harmadik selejtezőköre.

Nem mindennapi előzmények után, csütörtök este 19 órakor csapatunk Máltán, a Hibernians FC otthonában, műfüves borítású talajon lépett pályára az EL 2. selejtezőkörében. Márton Gábor vezetőedző a Kovácsik - Bolla, Musliu, Stopira, Fiola - Nikolov, Alef - Nego, Houri, Petrjak - Zivzivadze tizenegynek szavazott ezúttal bizalmat.

Jól kezdtük a mérkőzést, a 4. percben Houri labdája után Petrjak adott be élesen balról, Nego centikkel maradt le a hosszún a labdáról. Két perc elteltével csodálatos akciót láthattunk: Zivzivadze adott sarokkal nagy labdát Petrjaknak, aki 6 méterről a jobb kapufa mellé lőtt! A 8. percben Houri passza után megint Petrjak került helyzetbe, összezártak előtte, a játékvezető nem látott szabálytalanságot.

A 11. percben jegyezhettük fel az első hazai lehetőséget, Shodiya lövése azonban jócskán kapu mellé szállt. Nem sokkal később ismét Petrjak került helyzetbe, 17 méterről kapu mellé lőtt. A 30. percben Nego került gyanús körülmények között a földre a hazai 16-oson belül, a bolgár játékvezető sípja azonban néma maradt. Egy perccel később Fiola beadását követően az egyik máltai játékos kézzel ért a labdához, de ezúttal sem ítélt büntetőt a játékvezető. 

Tíz perccel a félidő vége előtt Alef a bal felső felé tekert, de Cremona védett. Az ellentámadás végén Degabriele lőtt a kapunk mellé. A 39. percben Zivzivadzet rántották le a 16-oson belül, ezúttal sem ítélt büntetőt Ivaylo Stoyanov sporttárs. A játékrész utolsó helyzetét a 42. percben jegyezhettük fel, ekkor Fiola beadását mentette a kapu torkából egy Hibernians-védő.

A szünetben még nem, de az 51. percben már cserélt Márton Gábor vezetőedző, Alef helyére Pátkai állt be. Az 59. percben egy nagyon szép összjáték végén a felfutó Fiola kiosztott egy kötényt a 16-oson belül, majd éles szögből alig tekert kapu mellé - ha bemegy, ez egy parádés gól lett volna. A 61. percben sikerült bevennünk a máltai kaput, Petrjak szögletét Stopira csúsztatta meg az ötös környékén, a hosszún érkező Nikolov pedig közelről nem hibázott (0-1). 

A 68. percben Nego a 16-oson belül, a jobb oldalról ívelt át a túloldalra, tökéletes labdát adott Petrjaknak, aki 6 méterről, hatalmas helyzetben kapu mellé lőtt. Öt perccel később Nikolov távoli lövése a hazai kapu fölött hagyta el a játékteret, majd észak-macedón középpályásunk a 82. percben is megpróbálkozott egy lövéssel a 16-oson kívülről, ez már sokkal veszélyesebb volt, de a labda ezúttal is kapu fölé ment. 

A rendes játékidő utolsó perceiben rendkívül közel járt az egyenlítéshez a Hibernians FC két alkalommal is: előbb egy szabadrúgást követően a labda Artiles Gabriel elé került, aki nagy erővel középre lőtte a labdát, melyről csak centikkel maradt le a bevetődő Winchester. Fél perccel később Artiles Gabriel egy elé kerülő labdát 8 méterről a felső lécre bombázott. 

A ráadás perceiben Shodiya Shola rántotta le Negot gólhelyzetben, amiért a máltai játékos piros lapot kapott. Ez volt a mérkőzés utolsó momentuma, csapatunk 1-0-ra nyert Máltán és ezzel az EL 3. selejtezőkörébe jutottunk, ahol a Servette - Reims győztesével játszunk szeptember 24-én a MOL Aréna Sóstóban. 

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news