ELLENFÉL-LES

Az éllovas Ferencvároshoz látogatunk vasárnap

A zöld-fehér csapat az első körös EL-búcsút követően 6 fordulóból 5-ször győzött a bajnokságban.

A MOL Vidi FC a nyári BL-selejtezők lezárultával - de nem nemzetközi szereplésünk végével - ismét az OTP Bank Ligában érdekelt, melynek 7. fordulójában ellenfelünk a legutóbbi bajnoki ezüstérmes Ferencvárosi TC lesz.

A zöld-fehér csapat július 19-én az 1. selejtezőkörben a Maccabi Tel-Aviv FC-vel szemben búcsúzott az Európa Ligától, így a bajnokságra összpontosított. 6 forduló alatt majdnem hibátlanok, egyedül a Paks tudott pontokat elvenni tőlük az 5. fordulóban, ráadásul hazai környezetben, a Groupama Arénában. Az 1-1-es találkozót követően vezetőedzőt cserélt a klub, Thomas Doll 5 évet követően távozott és Szergej Rebrov került a helyére. A Dinamo Kijev és az ukrán válogatott korábbi középpályása és előbbi egykori vezetőedzője a Mezőkövesd Zsóry FC elleni meccsel debütált és Böde Dániel 91. perces találatával elvitték a 3 pontot Matyóföldről.

A vasárnapi lesz a Groupama Aréna 6. 2018-19-es tétmeccse, 5-ször az FTC, egyszer pedig a Vidi lépett pályára hazai környezetben - a Bajnokok Ligájában - a IX. kerületi stadionban, ahová a nyáron 7 új labdarúgó érkezett. Közülük az elmúlt időszak mérkőzésein a balhátvéd Marcel Heister (a Beitar Jerusalemtől jött), a balszélső Ivan Petryak (a Shakhtar Donetsktől igazolták) és a Honvéddel bajnok, valamint gólkirály Davide Lanzafame számított alapembernek. Bár a Maccabi elleni meccseken mindkétszer kezdő volt, a bajnokságban 4 találkozón csak 53 percet játszott a dán Horsenstől szerződtetett, izlandi válogatott csatár, Kjartan Finnbogason (első fradis gólja még nem született meg), az első 4 tétmeccs óta nincs keretben a Crvena Zvezdától hozott középhátvéd, Abraham Frimpong, míg az argentin középpályás, Matías Rodríguez eddig 2 mérkőzésen 24 percnyi lehetőséget kapott. Az NB I-ből kieső Balmazújváros 2017-18-as csapatkapitánya, Sigér Dávid az utóbbi két bajnokin szerepelt, összesen 12 percet.

A Fradit a nyáron két olyan játékos is elhagyta, akik az InStat futballemező cég számai alapján az idény csapatába kerültek: a balhátvéd Marquinhos Pedroso és a támadó Joseph Paintsil kölcsönszerződései lejártak - mint ahogy a Legiától ideiglenesen visszatért Nagy Dominiké is. Két korábbi válogatott középpályás, Gera Zoltán és Hajnal Tamás visszavonultak, ők ketten a távozó Batik (Honvéd), Kundrák (Soroksár), Priskin (Haladás), Sternberg (Kaiserslautern) négyessel együtt 2018-ban mindössze 427 percet kaptak Thomas Dolltól az NB I-ben.

A mértékadó transfermarkt.de portál becslései szerint a keret összértéke 16,25 millió euró, amely minimálisan van a Vidi 15,9 millió eurós értéke fölött. A legtöbbre Ivan Petryakot (2 millió euró) taksálják, Lanzafame 1,5 millió eurót, Blazic és Gorriarán 1,2-1,2 millió eurót érnek, de Varga Roland is eléri a hétszámjegyű határt (kereken 1 millió euró).

Házi gólkirályuk jelenleg éppen Varga, aki az első 3 forduló alatt 4 találatig jutott, de azóta nem ünnepelhetett, így a kispesti Danilo átvette tőle a vezetést a góllövőlistán. A szélső az előző idényben 27 fordulót követően 17 gólnál járt, de az utolsó 6 körben nem növelte ezt a számot - Davide Lanzafame előbb utolérte, majd eggyel meg is előzte, így nem az övé lett a gólkirályi cím. Az olasz, aki már az FTC játékosa, 3-nál tart az évadban.

Keretükben 8 futballista is akad, akik az Európa Ligával együtt mind a 8 szezonbéli tétmeccsen pályára léptek: Lanzafame, Spirovski, Lovrencsics G., Varga R., Dibusz, Blazic, Petryak és Leandro. Bajnokiról Heister sem hiányzott még.

InStat-átlagpontszámok tekintetében Lovrencsics Gergő (268) áll a legjobban, őt Davide Lanzafame (267), Miha Blazic (261) és Botka Endre (261) követik a sorban. A 4 lezárt forduló álomcsapatiban 19 pozíciót foglalnak el Fradi-játékosok. Bekerült már Marcel Heister (háromszor), Ivan Petryak (háromszor), Dibusz Dénes (kétszer), Davide Lanzafame (kétszer), Stefan Spirovski (kétszer), Varga Roland, Fernando Gorriarán Fontes, Böde Dániel, Lovrencsics Gergő, Miha Blazic, Bőle Lukács és Botka Endre is.

Author: Guber Péter

Photo: molvidi.hu

More news