A kilencedik helyezett Újpest FC látogat hétfőn este a MOL Aréna Sóstóba

Az augusztusban elhalasztott bajnokit pótoljuk be hétfőn 19 órától.

Október 10-én, hétfőn 19 órakor az Újpest FC látogat a MOL Aréna Sóstóba. A találkozót eredetileg augusztus közepén, a 4. fordulóban rendezték volna meg, de ez akkor végül csapatunk nemzetközi szereplése miatt halasztásra került. Hétfőn 118. alkalommal mérkőzünk meg a fővárosi lila-fehérekkel az élvonalban. Bár a kezdetekben az Újpest volt eredményesebb, mára az örökmérleg már jócskán a javunkra billen, hiszen pontosan félszáz alkalommal nyertünk NB I-es bajnokit az Újpest ellen, míg a IV. kerületiek 42-szer győztek ellenünk, 25 alkalommal pedig pontosztozkodással zárult az egymás elleni összecsapásunk. A gólkülönbség 183-167 a javunkra.

A 10. forduló után az Újpest FC a tabella kilencedik helyén áll, két győzelemmel (Újpest FC - Vasas FC 2-1 és Újpest FC - Kisvárda 4-0), három döntetlennel (Újpest FC - Mezőkövesd 1-1, Újpest FC - ZTE FC 1-1, Bp. Honvéd - Újpest FC 0-0) és négy vereséggel (PAFC - Újpest FC 2-0, Újpest FC - Paksi FC 2-3, Újpest FC - FTC 0-6, Újpest FC - Kecskeméti TE 1-2). A sorsolás és a Kisvárda elleni pályacserének köszönhetően az eddigi kilenc bajnokijából hetet is hazai környezetben játszhatott az Újpest, ezeken azonban mindössze nyolc pontot szereztek a lila-fehérek, idegenben pedig egy döntetlen és egy vereség az eddigi mérlegük. Az Újpest kapta a bajnokságban a harmadik legtöbb gólt (16-ot) és hozzánk hasonlóan ők is 11 alkalommal voltak eddig eredményesek.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők
Giuseppe Borello (olasz, Crotone – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolhatóként, legutóbb Göztepe SK – Törökország), Csoboth Kevin (MOL Fehérvár FC), Luis Jakobi (német, szabadon igazolhatóként – legutóbb Türkgücü München – Németország), Jack Lahne (svéd, Amiens SC – Franciaország, legutóbb kölcsönben Botev Plovdiv – Bulgária), Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Djordje Nikolics (szerb, FC Basel – Svájc), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők: Fernand Gouré (elefántcsontparti, KVC Westerlo – Belgium)
Kölcsönből visszatértekMucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Filipovics Marko (BVSC-kölcsön után Szentlőrinc), Kádár Tamás (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Jorgosz Kutrumbisz (görög, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Mory Kone (elefántcsontparti, Tuzlaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Nikola Mitrovics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Criciúma EC – Brazília, szabadon igazolhatóként), Abdoulaye Yahaya (kameruni, Tuzlaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kálnoki-Kis Zsombor (Kazincbarcika), Kovács Dominik (Kazincbarcika), Máté Zsolt (ismét Tiszakécske)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhozBudu Zivzivadze (grúz, MOL Fehérvár FC)

Forrás: nso.hu

Az Újpest FC két legeredményesebb játékosa a háromgólos Fernand Gouré és a szintén három találatnál járó középhátvéd, Diaby.

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news