A Hagi Akadémia lesz a Puskás Suzuki Kupa újonca

A tavaly megkezdett hagyományt folytatva, 2011-ben is a húsvéti hétvégén rendezi meg a PFLA az egyre rangosabb Puskás Suzuki Kupát.

Az eddigi győztesek
2010 Bp. Honvéd
2009 Ferencváros
2008 Real Madrid

A mezőnyre ezúttal sem lehet majd panasz! A 2008 óta minden évben, az U17-es korosztály számára megrendezett kupán többségében a Puskás Ferenchez köthető klubok vesznek részt. Nem csak állandó vendégnek, szinte "alapító tagnak" tekinthető a házigazda Videoton-Puskás Akadémia mellett a Budapest Honvéd, a Real Madrid és a Panathinaikosz.

Az első kiírásban még négycsapatos Puskás Suzuki Kupa időközben hatcsapatosra bővült, az idei, április 22-25-ig Felcsúton és Székesfehérváron rendezendő tornára elfogadta a meghívást a két évvel ezelőtti győztes Ferencváros, valamint a román, konstancai Hagi Akadémia csapata is.
A vasárnapi helyosztókra, illetve a döntőre - szintén hagyományosan - a Sóstói stadionban kerül majd sor.

Fotó:pfla.hu

More news