"A szerdai formánkat szeretnénk átmenteni a bajnokságra"

Csapatunk történetének első Bajnokok Ligája-gólját Elek Ákos szerezte, aki csütörtökön ünnepelte 23. születésnapját.


Köszönöm szépen. Vegyesek az érzéseim, hiszen gólt lőttem és nyertünk is egy igazán csodálatos közönség előtt, de a továbbjutást nem sikerült kiharcolnunk. Hatalmas iramban kezdtük a mérkőzést. Komolyan mondom, amióta a Vidiben focizok, nem emlékszem arra, hogy valaha is ilyen jól játszott volna a csapat, mint az első félidőben. Varázslatos volt az a hangulat, amit az a közel 10.000 szurkoló teremtett, akik kijöttek a stadionba. Nagyon jó lenne, ha bajnoki mérkőzéseken is rendszeresen legalább 5-6000 néző előtt játszhatnánk.

3-2-es előnnyel vonultatok az öltözőbe a szünetben. Úgy jöttetek ki a második félidőre, hogy még bíztatok a továbbjutásban, vagy a két bekapott gól nagyon megfogott benneteket?
Szerencsére nem, sőt a harmadik gólunk lélektanilag a legjobbkor jött, pont a szünet előtt. Az öltözőben mindenki nagyon elszánt volt, és senkinek nem fordult meg a fejében az, hogy ne sikerülhetne a továbbjutás. 20 perc alatt sikerült három gólt lőnünk az osztrák bajnoknak, úgy gondolom ez önmagáért beszél. Sajnos azonban a szünetben a vendégek rendezték soraikat a védelemben és mi sem bírtuk azt a tempót diktálni, amit az első félidőben. De így is nekünk voltak nagy helyzeteink, gondolok itt Sándor és Polonkai helyzetére, vagy Brachi szabadrúgására.

A gólod egy parádés támadás végén született. Tudatos volt az, hogy Gosztonyi neked adta a
Igen, felkészültünk abból, hogy a graziak nagyon figyelnek Alvesre, ezért neki az volt az egyik feladata, hogy amikor támadunk, akkor úgy mozogjon üresbe, hogy lehetőleg több védő figyelmét is elterelje. Ezért mondom azt, hogy Gosztonyin kívül Alvesnek is nagy érdeme van az első gól megszerzésében, hiszen ő két védő figyelmét is lefoglalta én pedig egy üres területre szaladhattam be.

Nagy a csalódottság a csapaton belül?
Természetesen csalódottak vagyunk. Ami a legrosszabb, hogy most egy évet kell várnunk arra, hogy megint egy ilyen mérkőzést játszhassunk. De túl kell tennünk magunkat a negatív dolgokon, és a Sturm elleni visszavágó első 45 percére kell építkeznünk. A védelemben elkövetett hibáinkat ki kell javítanunk, a támadójátékunkat viszont át kell mentenünk a bajnoki mérkőzésekre is. Az öltözőben mindenkinek az volt a véleménye, hogy így néz ki egy igazi futballmérkőzés. Ezért bízunk abban, hogy a szurkolók is rendszeresen nagy létszámban jönnek ki biztatni bennünket, mert tényleg nem mindegy, hogy 2000 néző előtt játszunk, vagy 5-6000, esetleg még több szurkoló előtt. Tegnap fantasztikusak voltak a szurkolók, és úgy érzem, sikerült őket egy nemzetközi szintű mérkőzéssel kiszolgálnunk. Szeretnénk hasonló teljesítményt nyújtani a bajnokságban is, és akkor sikerülhet megvédeni a bajnoki címünket.

A szülinap hogy telik? Volt nagy buli, vagy csendben, szűk családi körben?
A szüleim itt voltak a Graz elleni mérkőzésen, este meccs után feljöttek hozzám, kicsit beszélgettünk, ma pedig egész nap pihentem, úgyhogy csendben telt a szülinapom, de a számomra legfontosabb emberekkel együtt tudtam lenni, és ennél több nekem nem is kell. Illetve, jó lett volna, ha sikerül a továbbjutás is, de jövőre már úgy vágunk neki a nemzetközi kupának, hogy egy párharcnál mindenképp többet fogunk játszani, ez lesz a célunk, ezért fogunk dolgozni.

Author: Wéninger Ákos