Bozsik, Várhidi, Gellei: "Az ősz rangadója következik"

A három korábbi szövetségi kapitányt arra kértük, mondják el, szerintük milyen mérkőzésre számíthatnak a szurkolók vasárnap Debrecenben.

Érdekesség, hogy a három korábbi szövetségi kapitány közül, Várhidi Péter ült a Videotont kispadján is, ráadásul ő volt 2001-ben csapatunk vezetőedzője, amikor utoljára nyerni tudtunk bajnoki mérkőzésen Debrecenben - méghozzá csapatunk mostani pályaedzőjének - Bekő Balázsnak - a góljával.

:
"Kiélezett mérkőzésre számítok, hiszen a DVSC, ha nem is várakozáson felül, de nagyon kiegyensúlyozottan kezdte ezt a bajnokságot. Amióta Kondás Elemér a Debrecen vezetőedzője, azóta azokat a mérkőzéseket, amiket meg lehetett nyerni, meg is nyerték. Mivel a mérkőzés Debrecenben lesz, ezért egyenlő esélyekkel lépnek pályára a csapatok. Úgy gondolom - és ezt most nem azért mondom, hogy udvaroljak a Vidinek - Magyarország legjobb csapata a Videoton, azonban a DVSC, hazai pályán méltó ellenfele lehet a fehérvári csapatnak. Ezt a mérkőzést az egyéniségek dönthetik el. Úgy gondolom, csapatjátékban egyformán jó mind a két együttes. Nem hiszem, hogy taktikailag az egyik csapat a másik fölé tudna kerekedni. Mindkét csapatban vannak olyan játékosok, akik kiváló egyéni teljesítményükkel képesek lehetnek eldönteni egy-egy mérkőzést, de Coulibaly eltiltása miatt, ezen a téren most jobban áll a Videoton."

Bozsik Péter: "Nagyon jó mérkőzést várok, bízom benne, hogy nem csak nevében lesz szuperrangadó, hanem tényleg egy szuper rangadót láthatunk majd vasárnap délután. A DVSC remek formában van és a Vidire sem lehet panasz. Érdekes összehasonlítani a két csapatot, ugyanis Debrecenben most nagyobb hangsúlyt kaptak a fiatal, saját nevelésű tehetségek, míg a Vidinél a külföldi vonal adott egy új impulzust. A Vidi egy nagyon agresszív, középpályás labdaszerzésre épülő, modern felfogású futballt próbál játszani, hétről-hétre hatékonyabban. A DVSC a fő hangsúlyt a labdabirtoklásra helyezi, a támadásokban pedig fontos szerepet kap a gyors ritmusváltás. Két olyan csapat meccsét láthatják majd a szurkolók, akik nem a bunkerfoci hívei, hanem felvállalják a gyors, látványos támadófocit. A mérkőzés végeredményét befolyásolhatja, hogy a Vidi agresszív játékára, hogyan fog reagálni a DVSC. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy döntetlen lesz, de egy nagyon élvezetes, közönségszórakoztató mérkőzésen születik meg ez a döntetlen."

:
"Parádésan kezdte a szezont a DVSC, visszatért az az életérzésük, ami egy éve is jellemezte őket. Tisztában vannak azzal, hogy a bajnoki aranyéremért szállnak harcba. A Videoton azonban a bajnoki cím védője, most vasárnap pedig annak a csapatnak az otthonába látogatnak Sándor Gyuriék, akik a legjobban szeretnék megszerezni tőlük a bajnoki címet, ha úgy tetszik, vissza akarják azt szerezni. Ez pedig igazán pikáns helyzet, akár a szurkolókat nézzük, akár a játékosokat, akár az edzőket. Biztos, hogy kitűnő mérkőzést fog játszani a két csapat. Otthon végig kezdeményeznie kell majd a Debrecennek, azonban Coulibaly hiányát szerintem meg fogják érezni a hazaiak. Úgy gondolom, a Vidi képes lehet gyorsabb ritmusban focizni, ezáltal akár tartósan is nyomást gyakorolhatnak a fehérváriak a hazai kapura."

(fotó: pfla.hu, index.hu, nso.hu, penzugyor.eoldal.hu, epa.oszk.hu)

Author: Wéninger Ákos