OTP BANK LIGA

Szurkolói infók a Honvéd elleni rangadóra

Érdemes időben, elővételben megváltani a belépőket a Honvéd elleni rangadóra, mert a nagy érdeklődés miatt a Vidi-szurkolók számára fenntartott helyek gyorsan fogynak! A belépők az állóhelyekre 1300 forintba, ülőhelyekre 2

Búcsúztassuk együtt a 2016-17-es szezont, és öltöztessük piros-kékbe a Budapest Honvéd vendégszektorát! Az OTP Bank Liga 33. fordulójában a Bozsik Stadionban lépünk pályára 19 órától. A riválisunk ellen a szezonban jól ment csapatunknak, hiszen ősszel vendégként 2-1-re, márciusban pedig a Pancho Arénában 3-0-ra győztük le a kispestieket.

Az összecsapásra klubunk ingyenes szurkolói vonatot indít, amire a jegyek szombat délelőttre elfogytak!

Jegyinformációk

A Bozsik Stadionba a belépők az állóhelyekre 1300 forintba, ülőhelyekre 2000 forintba kerülnek, a jegyeket elővételben online és a TEX partnereknél, illetve nyitvatartási időben a VidiShopban lehet megvásárolni. A 10 év alatti gyermekek a találkozót ingyenesen tekinthetik meg.

A VidiShop hétfőtől péntekig 9:30-tól 17:00-ig tart nyitva, ebédszünet 12:30-tól 13:00-ig. 

Mérkőzésnapon 16 órától két vendégpénztár nyit majd ki, a vendéglátó klub kéri szurkolóinkat, hogy a gyorsabb bejutás érdekében belépőjüket elővételben váltsák meg. 

Klubkártyára az online és a TEX jegyirodákban váltott jegyeknél van szükség, a VidiShopban, illetve a helyszínen klubkártya nélkül is lehetséges a jegyvásárlás, de arcképes igazolvány felmutatása itt is kötelező, amit a belépésnél is elkérhetnek, így javasoljuk szurkolóinknak, hogy a mérkőzésre is mindenképpen vigyenek magukkal személyazonosításra alkalmas igazolványt. A vendéglátó klub kéri, hogy a kiskorú nézők, akik még nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, vigyék magukkal a diákigazolványukat.

Javasoljuk szurkolóinknak, hogy a belépő megvásárlásakor a jegyen ellenőrizzék adataik helyességét, a hatályos törvények szerint ugyanis, a beléptetéskor a rendező a belépőjegyen szereplő személy személyazonosságát jogosult ellenőrizni.

Szurkolóink klubkártyával online is megvásárolhatják jegyüket a mérkőzésre, az alábbi linkre kattintva:
 

Online ide kattintva vásárolhatja meg belépőjét!

 

Szektorok

A vendéglátó klub a Vidi-szurkolók számára a Bozsik Stadion vendégszektorának álló, valamint A és B szektorát nyitja meg, ahol büfét is biztosítanak. A vendégszektorba a Puskás Ferenc utca felől léphetnek be a stadionba drukkereink.

Utazási és parkolási információk

Május 27-én, 16.35-kor ingyenes szurkolói különvonat indul Székesfehérvárról közvetlenül Kispestre - az utazásra jogosító szelvények azonban május 20-án délelőtt elfogytak! A szerelvény 17.58-kor érkezik a Kispest vasútállomásra, ahonnan rendőri felvezetéssel jutnak el a Vidi-szurkolók a Bozsik Stadionhoz.

A mérkőzést követően a különvonat 21.42-kor indul vissza Székesfehérvárra, ahova 23 óra után érkezik meg.

Megkérjük szurkolóinkat, hogy a szurkolói vonatot csak a Kispest vasútállomásra érkezést követően hagyják el, köztes állomásokon még várakozás esetén se szálljanak le!

Gépjárművel érkező szurkolóink a stadion környéki utcákban, ingyenesen tudnak majd parkolni meccsnapon.

Author: Papp Brigitta

Photo: vidi.hu

More news