IGAZOLÁS

Stopira újra a Vidiben

A ballábas közönségkedvenc védő kétéves szerződést kötött klubunkkal.

A Videoton-szurkolóknak aligha kell bemutatni csapatunk legfrissebb igazolását, Stopirát, hiszen a Székesfehérváron népszerű balhátvéd 2012 óta már 63 NB I-es találkozón lépett pályára Vidi-mezben, ezeken a találkozókon pedig kétszer volt eredményes.

A 18-szoros zöld-foki szigeteki válogatott védő, teljes nevén Ianique dos Santos Tavares 1988. május 20-án született, 2012 előtt a Sporting Praia, a Santa Clara, Deportivo La Coruna B és a Feirense csapatát erősítette, mielőtt a Fehérvárra igazolt. Stopira a 63 élvonalbeli találkozó mellett hét Magyar Kupa-, és hat Ligakupa-mérkőzésen is pályára lépett a Vidiben, tagja a 2015-ös bajnok-, és a 2013-as ezüstcsapatnak is. Stopira szerződése idén júniusban lejárt a Videoton FC-nél, akkor nem sikerült vele megállapodnunk a folytatásról, az új sportigazgató, Kovács Zoltán azonban az elmúlt napokban közös nevezőre jutott Stopirával. 

"Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek a Vidihez, hiszen ez a klub és ez a város a második otthonom. Remélem, minél előbb sikerül beverekednem magam a kezdőbe és a csapat segítségére leszek. Voltak tárgyalásaim más klubokkal a nyáron, de végül egyik helyre sem írtam alá, és most már örülök, hogy így alakult. Nem álltam le az elmúlt két hónapban, folyamatosan edzettem, úgyhogy bízom benne, hogy hamar felveszem a ritmust" - mondta Stopira a vidi.hu-nak.

"Stopirát egyetlen fehérvári szurkolónak sem kell külön bemutatnom, hiszen ő az elmúlt években nagyon sok örömet szerzett Vidi-játékosként a drukkereknek. Magyarországon a balhátvéd poszt egyébként is hiányposzt, az ő érkezésével újra egészséges versenyhelyzet alakulhat ki a csapaton belül. Nagy előny az is, hogy ismeri a klubot és a csapatot, így az ő csapatba építése a szokásosnál is kevesebb időt fog igénybe venni. Örülök, hogy sikerült megállapodnunk." - nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.

 

 

#videotonfc #vidi #football #foci #videoton #soccer

Videoton FC Official (@vidinstagram) által közzétett videó,

 

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news