ELLENFÉL-LES

Remek tavaszt produkáló Kecskemét vár ránk

A lila-fehér gárda hat meccses veretlenségi sorozata szakadt meg az elmúlt fordulóban Diósgyőrben.

Két fordulóval a vége előtt a tabella 7. helyén áll Horváth Ferenc csapata, az eddigi 28 találkozón 11-szer győztek, 8-szor ikszeltek és 9-szer kikaptak, gólarányuk 40-37. Ha csak az otthon lejátszott mérkőzéseiket nézzük, azt látjuk, hogy 6 győzelem, 5 döntetlen és 3 vereség a mérleg, 23 rúgott gól mellett 17-et kaptak.

Horváth Ferenc a 9. forduló előtt vette át a csapatot, amely akkor mindössze 5 megszerzett ponttal az utolsó előtti, vagyis kieső helyen állt. Az új edző érkezésével megtáltosodtak a lila-fehérek, sorozatban 4 meccset nyertek, majd egy döntetlen után éppen Fehérváron kaptak ki újra, a téli szünetet végül a 12. helyen töltötték. Tavasszal kiválóan szerepelnek, mindössze kétszer hagyták el vesztesen a pályát: a legutóbbi fordulóban Diósgyőrben és március végén otthon a Pécs ellen.

A csapat legeredményesebb játékosa Franci Litsingi 6 góllal, őt Rafael Burgos (5), Salami (4), valamint Mohl (4) követi.

Az elmúlt hétvégén a következő kezdő játszott Miskolcon: Antal - Mogyorósi, Póti, Vaskó, Forró - Hullám, Nagy P., Mohl - Salami, Rajczi, Diaz. Csereként pályára lépett még Pekár, Burgos és Balázs. A mérkőzésen Antal kapust kiállították, így ő biztosan nem játszik ellenünk.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news