Pető Tamás: "Győzelemmel feledtetnénk a múlt heti eredményt"

Megbízott vezetőedzőnk izgalmas mérkőzésre és három pontra számít a Puskás Akadémia FC ellen.

"Békéscsabán produkáltunk egy rossz első félidőt, utána a második játékrészben már csak futottunk az eredmény után, ennek ellenére ma is úgy gondolom, hogy azt a meccset meg kellett volna nyernünk. Ezen a találkozón újra kiderült, hogy egy olyan csapat ellen, amelyik tíz emberrel beáll védekezni, egyelőre még nem vagyunk elég hatékonyak a kapu előtt, ezért is bízom benne, hogy egy focit a szó szoros értelmében játszani kívánó Puskás Akadémia érkezik hozzánk, a nézők pedig egy izgalmas mérkőzést látnak majd. A játékosok kvalitása persze megvan ahhoz, hogy defenzívebb ellenfél ellen is nyerjünk, de Csabán az első félidőben dekoncentráltak voltunk, ezért ezen a héten is külön odafigyeltünk a mentális felkészítésre. Összegezve, akármilyen taktikával is érkezik majd hozzánk a Puskás Akadémia FC, mi mindenképpen győzelemmel feledtetnénk a múlt heti eredményt“ – mondta a találkozó előtt megbízott vezetőedzőnk, Pető Tamás.

Author: Gressó Gergely

Photo: vidi.hu

More news