Pénzt és játékokat vittünk Devecserre

Négy család és a helyi általános iskola kapták a klubunk által, a vörösiszap károsultak javára gyűjtött adományokat.

Jó helyre került az a 2,5 millió forint és az a több száz játék, amelyet klubunk gyűjtött a vörösiszap károsultak javára. Mint arra szurkolóink és honlapunk olvasói emlékezhetnek, a Videoton FC értesülve a 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap katasztrófáról, elsőként csatlakozott azon szervezetekhez, akik elhatározták, valamilyen módon segítenek a károsultaknak. Október 13-án jótékonysági mérkőzést rendeztünk Veszprémben a Devecser SE csapatával, majd felajánlottuk az október 17-i, Paks elleni mérkőzés jegybevételét. Emellett folyamatos pénz és játék gyűjtést is szerveztünk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen a Videoton FC úgy döntött, hogy a befolyt összegből 2,1 millió forintot a devecseri Gárdonyi Géza Közös Fenntartású Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény részére ajánl fel, illetve négyszer 100 ezer forintot a Máltai Szeretetszolgálat által kiválasztott négy családnak ad át. Az adományokat ma délután a Videoton képviseletében Mészáros Attila operatív vezető, Elek Ákos és Nagy Dániel, a szereteszolgálat nevében pedig Kozma Imre atya adta át Devecseren, az általános iskolában. 
"Hogyan lehet az ilyen katasztrófát és az ilyen napokat átélni?", tette fel a kérdést Kovács László, Devecser alpolgármestere az eseményen. "Így, az ilyen segítségeknek köszönhetően. Az elmúlt hónapokban sokan álltak mellénk, sokan segítettek és sok barátot szereztünk. Ha újjáépül a város, elmondhatjuk, hogy tíz millió tiszteletbeli polgára van."
Az iskola nevében az adományt átvevő Mayer Gábor igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy az igazgatónő azért nem lehetett jelen, mert éppen a lengyelországi Zakopane-ban tölt egy hetet a károsult devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi gyerekkel. "A pénzből szeretnénk felújítani a sportpályánkat, amelyet az aszfaltos kézilabda pálya kivételével teljesen tönkretett az iszap. Pedig nagyon szépen rendbe tettük a futópályát, és csináltunk egy füves focipályát is", mondta Mayer Gábor. Ugyancsak az iskolába jöttek el ma annak a négy családnak a képviselői, akik pénzt és játékokat vehettek át futballistáinktól. A Csehi, a Kapcsos, a Meiczinger és a Merétei család összesen tizenegy gyermeket nevel, így minden bizonnyal jó helyre került a pénzadomány kisebbik része. "Most Ajkán lakunk albérletben a Máltai Szeretetszolgálatnak köszönhetően, de szeretnénk visszajönni Devecserre, hiszen a gyerekek miatt költöztünk ki a városból annak idején. ", mondta az édesanya. "A helyzet azonban nem egyszerű. Amióta kényszerűen kiköltöztünk a két évvel ezelőtt vásárolt házunkból, azóta elfagyott a kazánunk, ráadául a melléképületekből a betörők elvitték az összes kerti-, és egyéb szerszámot", mesélte a négy gyermekes Kapcsos Andrásné.

A Videoton FC reméli, hogy a károsultaknak átadott adományokkal némileg hozzá tud járulni az újjáépítéshez, valamint ahhoz, hogy a családok új életet kezdhessenek.

More news