TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Klubunk idén is csatlakozik az országos kampányhoz.

Október hosszú évek óta a mellrák elleni küzdelem hónapja, ennek során a különböző szervezetek változatos módokon igyekeznek felhívni a figyelmet a megelőző vizsgálatok fontosságára, valamint a betegség kezelési módszereire.

A rózsaszín szalagot először 1991-ben használták a mellrák túlélői, azóta a világ minden táján ez a szimbóluma a mellrák elleni küzdelemnek, mely honlapunk fejlécében is megjelenik.

Klubunk természetesen idén is csatlakozik a figyelemfelhívó kampányhoz. Az októberi hazai mérkőzéseinken, a DVSC és a DVTK ellen is rózsaszín kivilágítást kap a Sóstói Stadion, október 5-én pedig női csapataink játékosai, valamint Stopli is részt vesz a szokásos belvárosi sétán, ami a megnyitó után, 10 órakor indul az Országalmától (további részletek itt olvashatók).

Nagy szeretettel várjuk és arra bíztatjuk szurkolóinkat, hogy csatlakozzanak a közös sétához.

Emellett dedikált Vidi-mezre is licitálhatnak majd drukkereink, a bevétel teljes egészében a Betegápolásért Alapítványhoz jut el. Az árverés részleteivel hamarosan jelentkezünk.

Author: Csik Tamás

Photo: Fejér Megyei Hírlap

More news