SZEOL SC - VIDEOTON FC II 0-3 (0-0)

Negyedik helyen végzett a Vidi II, Havasi Dániel lett a gólkirály

Utolsó öt bajnokiját zsinórban megnyerte második csapatunk, és nem kis meglepetésre az előkelő negyedik helyen zárták az NB III-as bajnokságot.

Második csapatunk a Szeged otthonában lépett pályára vasárnap kora este az NB III-as bajnokság utolsó fordulójában. Mindkét csapat számára nagy volt a találkozó tétje, hiszen a hazaiak győzelmük esetén biztos, hogy bronzérmesek, míg a mieink, amennyiben 3 ponttal távoznak a Tisza-partról, és a Monor valamint a REAC sem nyer, akkor a harmadik helyen fejezik be a szezont.

Bíró Imre tanítványai kezdték jobban a meccset, az 5. percben Ács jobb oldali beadását Havasi fejelte kapura öt méterről, Leindler azonban védeni tudott. Öt perccel később Grünwald 15 méterről lőtt a bal alsó sarok mellé, majd a 17. percben Beretka 18 méterről eleresztett bombáját kellett Gábor Péternek hatalmas bravúrral kitornáznia a léc alól. Félóra elteltével Sejben iramodott meg, majd kapu elé ívelte a labdát, amit a hazaiak játékosa, Bedov kis híján a saját kapujába lőtt. Küzdelmes, de gólnélküli 45 percet hozott az első félidő.

A szünetben egyik mester sem cserélt. A 49. percben Havasi villant meg, kiosztott egy kötényt az egyik hazai védőnek, majd éles szögből szépen helyezett a hazai kapuba (0-1). Ez volt gólvágó csatárunk szezonbeli 21. találata. Szinte a középkezdés után azonnal egyenlíthetett volna a SZEOL SC, de Gábor Péter ismét nagy bravúrral őrizte meg kapunkat a góltól. Az 57. percben Havasi cselezgetett a 16-oson belül, majd sarokkal tette a labdát Géresi elé, aki 10 méterről laposan kapura lőtt, a labdát Leindler a gólvonal mögül ütötte ki, ezt a partjelző határozottan jelezte a sporinak, aki meg is adta a gólt (0-2). Közben érkeztek a hírek a többi pályáról is, a Kozármisleny egyórányi játék után 3-1-re vezetett a Monor ellen, míg a REAC hazai pályán 2-0-ás győzelemre állt a Gyula ellen, vagyis ebben a pillanatban a negyedik helyen álltunk, egy ponttal lemaradva a REAC mögött, és sajnos kevés esély mutatkozott arra, hogy a Gyula 30 perc alatt legalább az egyik pontot elrabolná a fővárosból. Természetesen Szegeden is zajlottak az események, a 64. percben Puskás ugratta ki nagy labdával a pár perccel korábban pályára lépő Faragót, akinek az ötös bal sarkától küldött lövését Gábor Péter nagy bravúrral tolta a jobb kapufára. A 77. percben csereként pályára lépett Büki Baltazár, aki tavasszal kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódott, de immár ismét 100%-os állapotban van. Ezt alig 8 perccel később bizonyította is, hiszen az ellene elkövetett szabálytalanság után 23 méterről nagyon nagy gólt lőtt szabadrúgásból (0-3).

Az utolsó percekben az eredmény már nem változott, csapatunk az utolsó 5 bajnokiját zsinórban megnyerte, és nem kis meglepetésre a 4. helyen végzett a bajnokságban, csupán egy ponttal lemaradva a dobogóról, ugyanis a REAC is nyerni tudott hazai pályán 3-0-ra, így végül a fővárosi együttes lett a bronzérmes, míg a második helyen a Kozármisleny végzett, a bajnoki címet pedig a Csank János dirigálta Vác FC szerezte meg. Figyelembe véve, hogy ősszel még a tabella második felében volt megtalálható a "kisvidi" nagy bravúrnak számít a negyedik hely. Az NB III. Közép-csoportjának gólkirályi címét Havasi Dániel nyerte meg 21 gólt szerezve.

 

Bíró Imre

"Gratulálok fiatal csapatomnak! Taktikus, nagyon jó meccset játszottunk, ahol igazi felnőtt futballt sikerült bemutatnunk. Ebben az évben nem helyezésben gondolkodtunk, hanem abban, hogy fiatal, még ifista korú játékosainkat felkészítsük a felnőtt futballra. A mai mérkőzésen pedig végérvényesen bebizonyították, hogy gyerekekből felnőttekké váltak. Gratulálok még egyszer nekik az egész éves munkához."

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news