TUDÓSÍTÁS

Nagyszerű, magabiztos játékkal jutottunk az Európa Liga rájátszásába

Csapatunk rengeteg helyzetet alakított ki a Bordeaux ellen, kis szerencsével akár nagyobb arányú győzelmet is szerezhettünk volna a francia sztárcsapat ellen.

Csütörtök este 19 órakor a francia Bordeaux ellen léptünk pályára Felcsúton az EL harmadik selejtezőkörének visszavágóján. Egy hete 2-1-es vereséget szenvedtünk ugyan, de az idegenben lőtt gól miatt kedvező helyzetből várhattuk a visszavágót - ezt egyébként Marco Caneira is kiemelte a honlapunknak adott exkluzív-interjúban. Meglepetésre ezúttal Danko Lazovics nem volt ott a kezdőcsapatban, visszatért viszont Pátkai és Varga is, ők mindketten sérülés miatt cserét kértek Franciaországban, és a hétvégi, Újpest elleni bajnokin egyikük sem játszott.

Szenzációsan kezdte csapatunk a mérkőzést, fél perc elteltével máris nagy ziccerbe került Scsepovics, aki 16 méterről nem sokkal lőtt kapu mellé. Egy perccel később Henty tört be a 16-oson belülre, a franciák csapatkapitánya azonban határozott, de szabályos mozdulattal szerelte támadónkat. A 4. minutumban Scsepovics futott el ziccerben és 16 méterről a bal sarkot célozta meg, Costil óriásit védett.

A teljesen meglepett francia csapat miután megúszta az első öt percet kapott gól nélkül, szép lassan rendezte sorait, és a mieink lendülete is alábbhagyott, azonban a folytatásban is kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. A 24. percben Laborde tekerését magabiztosan védte Kovácsik. Ugyanebben a percben a túloldalon Henty próbálkozott életerős lövéssel jó 30 méterről, Costil is hárított. A 37. percben Sankharé vitte le az alapvonalig a labdát, majd középre adott, a hosszú oldalon Malcom az üres kapuba fejelhetett volna, de keresztbe bólintotta a gólvonal előtt a játékszert.

Az első félidő ráadásában, a 45+2. percben Szolnoki távoli lövését kellett bravúrral védenie a franciák kapusának, és bár sokáig úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel vonulnak a felek a szünetre, az ötperces hosszabbítás legvégén Stopira fejelt védhetetlenül a francia kapuba egy sarokrúgást követően (1-0). Ez az eredmény pedig már Vidi-továbbjutást jelentett, de hátra volt még (legalább) 45 perc.

A szünetben Scsepovics helyére Lazovics állt be nálunk, a 46. percben pedig rögtön meg is fogyatkoztak a vendégek, Sabaly szabálytalankodott Suljiccsal, amiért megkapta a második sárga lapját. Három perccel később Lazovics engedett el egy labdát, ami így pont jó lett Hentynek, friss igazolásunk 8 méterről, oldalról keresztbe lőtte a kapu előtt a ziccert.

A következő percekben valamivel aktívabbak voltak a vendégek, de a 67. minutumban mi szerezhettünk volna újabb gólt: egy előreívelésre Henty csapott le, megkerülte védőjét, majd hatalmas ziccerben lőhetett - Costil óriásit védett. 2-0-ás Vidi-vezetés helyett egy perccel később megfogyatkoztunk mi is, Vargát is második sárgával állította ki a játékvezető.

Egyenlő létszámban mindent egy lapra feltéve próbált meg támadni a Bordeaux, de igazán komoly gólhelyzete nem volt a francia együttesnek. Jellemző, hogy a legveszélyesebb gólszerzési lehetőségük egy szabadrúgás volt, Touré jól helyezett lövését azonban Kovácsik óriási bravúrral védte a 83. percben. Nekünk is volt még egy veszélyes szabadrúgásunk Lazovics jóvoltából a találkozó 86. percében, a labda csak centikkel suhant el a jobb kapufa töve mellett. A rendes játékidő végén hét perc hosszabbítást mutatott fel a német játékvezető, csapatunk azonban hősies játékkal megőrizte egygólos előnyét.

A Videoton FC egyedüli magyar csapatként ott van tehát az Európa Liga rájátszásában, miután összesítésben 2-2-vel, idegenben lőtt góllal kiejtette a Girondins Bordeaux csapatát! A rájátszás párharcait pénteken 13 órakor fogják sorsolják, míg a Vidi legközelebb vasárnap a Mezőkövesd otthonában lép pályára a bajnokságban.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news