Marko Nikolics: "Kontrollálni szeretnénk a mai meccset"

Vezetőedzőnk szerint jól felkészült a csapat a lila-fehérek ellen.

„Tudom, hogy a médiának ez érdekes lehet, hogy két szerb edző meccsel egymás ellen, de nekünk nincs ebben nagy újdonság, értelemszerűen sokszor játszott már a csapatom szerb edző csapata ellen (nevet). A nyári döntetlennek ehhez a meccshez már nincs sok köze, például azért sem, mert akkor a két Bordeaux elleni találkozó között találkoztunk az Újpesttel. Ellenfelünk egy jó csapat, amely teljesítmény alapján jobb helyet érdemelne a tabellán. Főleg támadásban vannak értékes játékosaik, említhetném Novothny-t, Nagy Dánielt, Zsótért és Pauljevicset is. Egy érdekes együttesről van szó, egy tradicionális klubról sok szurkolóval, biztosan nem lesz könnyű dolgunk Újpesten. Felkészültünk ellenük az elmúlt pár napban, sérülés miatt Kovács István, eltiltás miatt Danko Lazovics hiányzik majd. Mindenki más készen áll a meccsre, szóval bízom benne, hogy ugyanúgy kontrollálni tudjuk majd a meccset, mint a Puskás Akadémia ellen, megnyerjük a mérkőzést és ott maradunk a tabella első helyén a forduló után is” - nyilatkozta az Újpest elleni idegenbeli bajnoki előtt vezetőedzőnk, Marko Nikolics.

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news