TUDÓSÍTÁS

Magabiztosan nyertünk a Paks ellen

A Scsepovics által kiharcolt büntetőt Lazovics értékesítette a 32. percben, majd Géresi és Nego összjátéka döntötte el a meccset kevéssel a vége előtt.

Csapatunk első tíz hazai meccsén veretlen maradt a Paksi FC-vel szemben, 2007 óta egy döntetlen mellett kilencszer győztük le a Tolna megyeieket, így a tét az élen maradás mellett a fantasztikus mérleg tovább javítása volt. Marko Nikolics vezetőedző nem számíthatott az eltiltását töltő Suljic Asmirra és a válogatottnál megsérülő Vinícius Paulóra, viszont volt két nagy visszatérő is: Kovács István hosszabb kihagyást követően kerülhetett ismét keretbe, Pátkai Máté pedig felépült a Costa Rica ellen szerzett sérüléséből. Paksi oldalon a házi gólkirály Bartha László és Koltai Tamás maradt ki a meccskeretből. A kezdő sípszó előtt Kovács Zoltán sportigazgató köszöntötte Loic Negot, aki Debrecenben játszotta 100. NB I-es mérkőzését.

A 14. percig kellett várni az első helyzetre. Ekkor egy felpasszt Lazovics belsővel pörgetve emelt a jó ütemben kilépő Scsepovics elé, aki 7 méterről, bal oldalról a kapusba lőtt. A kipattanó kis híján jó lett Géresinek, de elcsúszott és csak hátrapöckölni tudta a játékszert, amelyet végül Hadzic lőtt a hosszú oldal fölé nagyon kevéssel.

A 24. percben Géresi elé emelt Lazovics, de támadónk lesen helyezkedett. Két perccel később Géresi lőtt váratlanul, csapódó lövését így is könnyen védte Verpecz - a Paks kevésszer jutott el térfelünkre ebben az időszakban.

A 30. percben törtük fel a reteszt: Nego szerzett labdát, gyorsan a saját térfélről induló Lazovics elé tolta, aki átlépett a paksi oldalra és kiugratta Scsepovicsot. Verpecz kifutott és elkaszálta csaátrunkat, Kassai a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Lazovics magabiztosan rúgta a kapu bal oldalába (1-0).

A középkezdés után nem sokkal Géresi szöktette Lazovicsot egy fél ütemnyivel későn, mert szerb támadónk már éppen lesre futott.A félidő záró percében Stopira beadását Lazovics bólintotta mellé, így 1-0-val vonultak szünetre a felek.

A második félidőt is mi kezdtük jobban. Előbb Lazovics szabadrúgása ment el Scsepovics feje mellett, majd Lazovics-Scsepovics-Lazovics összjáték végén a veszélyes beadásból szöglet lett. A sarokrúgást Stopira fejelte fölé.

A 65. minutumban egykori bajnokunk, Simon Ádám lőtt 22 méterről mellé. Meglehetősen eseménytelenül teltek a percek, a 77. percben a négy sárga lappal rendelkező Scsepovics jött le, Szolnoki állt a helyére első cserénkkel. Nem sokkal később Haraszti beadására Papp robbant be és erősen fejelt, Kovácsik jól helyezkedett és megfogta.

A 84. percben eldöntöttük a három pont sorsát. Lazovics tartotta meg szépen a labdát és tette tovább Géresinek, aki a védőjét könnyűszerrel lefutó Nego elé tálalt. Szélsőnk eltolta Verpecz mellett és az üres kapuba lőtt (2-0).

A gól után Géresi lejött, Henty kapott lehetőséget, a 87. percben pedig a felépült Kovács ízlelhette meg újra az NB I légkörét, Lazovicsot váltotta. Két perccel később kis híján gól született az összjátékukból: Hadzic dobta be gyorsan Kovácsnak, aki Hentynek passzolt, a lövésbe Gévay nagy bravúrral vetette bele magát. A szögletnél ismét ketten veszélyeztettek, Kovács beadását nigériai támadónk bólintotta közelről kapura, Verpecz óriásit védett.

Az utolsó percekben említésre méltó esemény nem történt, így csapatunk nagyon magabiztos 2-0-s sikert aratott és ezzel megőrizte hazai veretlenségét a Pakssal szemben. A tabellát továbbra is vezetjük, a következő fordulóban pedig jön az ősz rangadója a második Ferencváros otthonában. Előtte, szerdán a Váccal csapunk össze a Magyar Kupában.

Author: Guber Péter

Photo: vidi.hu

More news