Macsicza első NB II-es gólja pontot ért

Máté Jani továbbra is remek formában játszik, gólt lőtt, gólpasszt adott, a "kisvidi" 10 emberrel harcolta ki a döntetlent idegenben.

Az első negyedóra végére mindkét csapat kapuja előtt kialakult egy-egy helyzet, azonban gól egyik akció végén sem született. A 27. percben szerezte meg a vezetést Veszprémben csapatunk, egy kapunk előtti kavarodás után Papucsek Barna szabadított fel, Király Patrik megcsúsztatta a labdát, és az ellenakció végén Máté János, 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A félidő hátralévő részében mi birtokoltuk többet a labdát, akár újabb gólhelyzeteket is kialakíthattunk volna, azonban maradt az 1-0-s állás.

Szünet után a veszprémiek az 50. percben egyenlítettek: Finta Péter szöglete után Novothny Soma talált Somodi kapujába, de elképzelhető, hogy még Papucsek is beleért a labdába - a hivatalos jegyzőkönyvben a veszprémi játékos neve szerepel. A 73. percben a vezetést is átvette a Veszprém, amikor Nikolin lövését Somodi még óriási bravúrral hárította, a kipattanó labdát Novothny azonban közelről az üres kapuba lőtte. A 77. percben nagy bajba került a Videoton-Puskás Akadémia csapata, hiszen gólhátrány után emberhátrányba is került, mivel Farkas Norbertet, második sárga lap után kiállította a játékvezető.

Nem tört össze azonban a csapatunk, hanem új erőre kapott, és a 84. percben Baracskai agresszívan labdát szerzett a bal oldalon, beadta Máténak, aki pedig a nagy lendülettel érkező Macsicza Dávid elé tette vissza, aki pályafutása első NB II-es gólját szerezve nagy gólt rúgott, ezzel beállítva a 2-2-es döntetlent.


"Két ellentétes félidőt láthattunk. Az első játékrészben több helyzetet dolgoztunk ki, a második félidőben - főleg rögzített szituációk után - veszélyes helyzeteket alakítottak ki a hazaiak, sőt gólokat is lőttek. Csapatunkban volt azonban tartás, és az emberhátrány ellenére is sikerül egyenlítenünk. Igazságos döntetlen született."

Author: Wéninger Ákos

More news