TUDÓSÍTÁS

Kétgólos győzelem az orosz U21-es válogatott ellen

Az első félidőben Loic Nego, a másodikban Vinícius Paulo volt eredményes.

Kedd délután az orosz U21-es válogatott ellen lépett pályára csapatunk Marbellában. A második edzőtábor első felkészülési mérkőzésén a Tujvel – Nego, Juhász, Fiola, Stopira – Anel Hadzic – Nikolov, Kovács István – Lazovics – Stefan Scsepovics, Marko Scsepovics tizenegy futott ki keződként a pályára. 

A 9. percben Nego első beadása még visszajött az egyik orosz hátvédről, a második viszont már megtalálta Marko Scsepovics fejét, de Leschuknak nem kellett hárítania. A 13. percben Stefan Scsepovics labdájára öccse érkezett volna jó ütemben, de Chernov szögletre mentett. A huszadik perc környékén felpörögtek az események: először Konovalov kínálta meg Tujvelt saját térfeléről, de a hálóba tartó labdát kapusunk szögletre ütötte. Két perccel később Danko passza után Nego csinált meg egy lövőcselt, majd 16 méterről ballal kilőtte a bal alsó sarkot (1-0).

A 39. percben ismét jobbhátvédünk volt aktív, egészen az alapvonalig vitte a labdát, középre játszotta azt Kovács Istvánnak, aki a hosszú felsőt vette célba, de pár centit tévedett. Az ellentámadásnál szabadrúgáshoz jutottak az orosz fiatalok, a sorfalon megpattanó labdát Baker fejelte kapura, de Tujvel nagyot védett, egygólos előnnyel zártuk az első félidőt. 

A második játékrészre sort cserélt Marko Nikolics, a Kovácsik – Bolla, Vinícius, Tóth Bence, Tamás – Varga József – Pátkai. Réti – Szabó Bence – Elvir Hadzic, Szabó Bálint összeállítású csapat futott ki a második negyvenöt percre – a Vidi-nevelésű 17 esztendős támadó először kapott lehetőséget az első csapatban.

Kilenc perce tartott a második félidő, amikor Varga vállalkozott lövésre, de a hálóőr leért a lapos labdára, egy perccel később Pantaleev bombázott ballal a kapunk fölé. A 71. percben Kovácsik Galavin távoli lövését hárította szép vetődéssel, nem sokkal később Leschuk volt munkában, aki Elvir Hadzic kísérletét ölelte magához. Öt perccel később újra Leschuk védett, miután Szabó Bálint passzát követően 16 méterről Pátkai tüzelt kapura. A 81. percben megszületett a második Vidi-gól: Szabó Bence szögletére Vinícius érkezett a rövid saroknál és a hálóba csúsztatta a labdát (2-0).

A mérkőzés hajrájára még egy orosz helyzet maradt: Galavin adta fel lövésre a labdát Kaluguinnak, de utóbbi előtte azt keresztbe a kapunk előtt, így 2-0-ra megnyertük a találkozót. 

Legközelebb csütörtökön az FK Krasnodar ellen lépünk majd pályára.

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news