ELLEN-ÉRV

"Kemény mérkőzés vár ránk"

A ciprusiak litván vezetőedzője, Valdas Dambrauskas azt is elmondta, hogy körülbelül 400 szurkoló fogja a helyszínen biztatni a csapatot és természetesen értük is küzdeni fog az Omonoia. 

"Örömmel látom, hogy milyen sok ciprusi és magyar újságíró van jelen a sajtótájékoztatón. Mindenekelőtt köszönjük a fehérváriak szíves fogadtatását, nagyon jól érezzük magunkat ebben a gyönyörű országban és városban. Biztos vagyok abban, hogy holnap este egy izgalmas, jó mérkőzést láthatnak majd a stadionba kilátogató szurkolók. Van ugyan egy kis előnyünk, mondhatjuk, hogy az első félidőt megnyertük, most azonban egy sokkal nehezebb találkozó vár ránk. Ahogy azt már múlt héten is elmondtam, a Vidi egy ambiciózus, nagyon fiatal, sikerre éhes csapat, nem fogják hagyni a játékosaik, hogy az akaratunkat érvényesítsük, kemény mérkőzésre számítok. Időnként biztos, hogy szenvednünk kell, de hiszek és bízok a csapatban és abban a munkában, amit elvégeztünk. A célunk az, hogy ne csak tartsuk az 1-0-s előnyünket, hanem mennünk kell előre a győzelemért. Persze könnyű ezt mondani, de az a feladatunk, hogy bebizonyítsuk szurkolóinknak azt, hogy mi mindig győzelemre játszunk. Csodálatos, hogy olyan szurkolóink vannak, akik fél Európát átutazzák azért a 90 perces mérkőzésért, ami szerda este vár ránk. Természetesen értük is küzdeni fogunk" - nyilatkozta a kedd esti sajtótájékoztatón a ciprusi együttes litván vezetőedzője, Valdas Dambrauskas.

Author: Wéninger Ákos

Photo: fehervarfc.hu

More news