INTERJÚ

Juhász Roland: "Bízom benne, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk"

Csapatkapitányunk szerint jó támadófutballt láthatnak majd a nézők a szombati összecsapáson.

A tabella 7. helyét betöltő Újpest FC-vel mérkőzik együttesünk az OTP Bank Liga 7. fordulójában, a MOL Aréna Sóstóban. A találkozó szeptember 28-án 19:30-kor kezdődik, ezt megelőzően Juhász Roland csapatkapitány mondta el várakozásait.

"Bízom benne, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Az edzéseken azt látom, hogy a csapat ugyanolyan éhes, mint a szezon elején. Persze próbálunk előrébb is lépni. A kupamérkőzés jelentette akadályt sikerrel vettük, de az ottani nehézségek is intő jelek lehetnek, hogy egyik találkozóba sem szabad kisebb elánnal beleállni. Sokat kell dolgoznunk a sikerért a hétvégén is. Az Újpest játékából eddig éppen egy olyan típusú center hiányzott, mint Feczesin Róbert, hiszen az előző években is jellemző volt rájuk, hogy egy magas, erős csatárt igyekeznek beadásokkal keresni, rá felívelni a labdákat. Azért jobban örülnénk, ha a meccs a mi támadóinkról szólna! Biztos vagyok benne, hogy jó támadófutballt láthatunk, az elmúlt időszakban mi is inkább ebbe az irányba tendáltunk. Gólgazdag mérkőzéseket játszottunk, de a legfontosabb megint az lesz, hogy a három pontot itthon tartsuk" - fogalmazott Juhász Roland.

Author: Guber Péter

Photo: molfehervarfc.hu

More news