Joan Carrillo: "Fontos, megérdemelt győzelmet arattunk"

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC bajnokit.

Joan Carrillo:

"Nagyon fontos volt számunkra ez a siker az öltöző és a szurkolók miatt is. Úgy gondolom, hogy megérdemelt győzelmet arattunk, a játékosok mindent megtettek a győzelemért, mindig örülök annak, ha ezt látom a csapaton. A hangulat is remek volt a stadionban, eszembe is jutottak a korábbi évek, amikor itt dolgoztam. Ráléptünk egy jó útra a mai meccsel, ezt szeretnénk folytatni. Egy jó csapatot győztünk ma le, egy jó erőállapotban lévő, technikás játékosokkal rendelkező Mezőkövesd ellen gyűjtöttük be a három pontot. Szerintem a szurkolóknak és a magyar focinak is jó az, ha ilyen intenzív mérkőzések vannak a bajnokságban, mindkét csapat beleállt a küzdelembe.”

Kuttor Attila: 

"A mérkőzés összképét tekintve rászolgáltunk volna az egy pontra, rúgtunk is két gólt, de sajnos nem adták meg. Ilyet még nem láttam, hogy valaki indifferens helyzetben elesik és ezért kifelé ítélnek szabadrúgást. Ennek köszönhetően vereséget szenvedtünk, de azt gondolom, összességében nagyon jó futballt mutattunk be. A második félidőben rá tudtunk erőltetni akaratunkat a Fehérvárra, mindent megtettünk, hogy megszerezzük az egy pontot. Ilyenkor csalódottak a játékosok, de úgy vélem, értékes teljesítmény volt, megpróbálunk erőt meríteni ebből a találkozóból is."

Author: molfehervarfc.hu

Photo: molfehervarfc.hu

More news