INTERJÚ

Ivan Petrjak: "Bízom benne, hogy szurkolóink segítségével megszerezzük a három pontot"

Ukrán szélsőnk szerint a Honvéd és a Debrecen ellen jobban játszottunk, mint az Újpest ellen, mégis az utóbbival vívott bajnokit sikerült megnyernünk.

A Honvéd elleni évnyitón szenvedett bordasérülését követően az Újpest ellen csereként győztes góllal tért vissza Ivan Petrjak, majd a debreceni bajnokin már mind a 90 percet a pályán tölthette ukrán szélsőnk. A 25 esztendős labdarúgó a Mezőkövesddel játszott mérkőzést megelőzően a molfehervarfc.hu-nak nyilatkozott.

"Még mindig érzem a sérülésem, de napról napra egyre jobb és folyamatosan edzem is. Köszönöm az egész orvosi és fizioterapeutás stábnak azt, hogy ilyen gyorsan visszatérhettem a pályára! Szerdán, a Debrecen ellen az első félidőben sikerült betalálnunk, majd az egész meccs során helyzeteket alakítottunk ki, de aztán jött a kapott gól és onnantól nem tudtuk ráerőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Ha a 80. perc előtt még egy gólt lövünk, biztosan győztünk volna, de ilyen a futball! Jól játszottunk a Honvéd és a DVSC ellen is, mégis csak egy-egy ponttal gazdagodtunk, míg az Újpestet egy kiegyenlített mérkőzésen meg tudtuk verni. Ami a szombati bajnokit illeti, a Mezőkövesd nagyon erős csapat, külön figyeltük az Újpest elleni, 2-2-es bajnokijukat, remek mérkőzés volt. Az az összecsapás az ő stadionjukban volt, most viszont Székesfehérvárra látogatnak és bízom benne, hogy szurkolóink segítségével megszerezzük a három pontot!" - nyilatkozta Ivan Petrjak.

Author: Guber Péter

Photo: molfehervarfc.hu

More news