EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Horváth Ferenc: „Mindenkinek megvan a maga felelőssége, nekem is“

A két vezetőedző értékelte a kispesti bajnokit.

Horváth Ferenc: „Azt gondolom, hogy jól megkomponált mérkőzés volt, az első félidőben el is dönthettük volna a találkozót. Talán négyszer álltunk a kapussal szemben, de nem használtuk ki ezeket a helyzeteket. A második félidő kiegyenlítettebb volt, de az első játékrészben nagy fölényben játszottunk. Az eredmény miatt elviszem a balhét, ez a dolgom, ezért vagyok edző, de nagyon sok mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy hogyan jutott idáig ez a csapat. Azt gondolom, hogy annál többet egy edző talán nem tud hozzátenni, hogy négyszer-ötször ott álljunk ziccerben a kapu előtt. Mindenkinek megvan a maga felelőssége a történtekben, nekem is, remélem mindenki vállalja is a saját részét. A második helyért én biztosan tovább küzdök majd, nagyon bízom benne, hogy találok ebben társakat is.“


Marco Rossi: „Arra számítottunk, hogy 4-1-4-1-ben áll majd fel a Vidi, gyors támadókkal, akiknek a védekezés nem az erősségük. Talán hat kontrát tudott az ellenfél vezetni, ebből öt veszélyes volt, bár lehet ezeket leshelyzet előzte meg, ezt majd vissza kell nézni. A második félidőben kértem a játékosokat, hogy tartózkodjunk a labda vonala mögött, úgy játsszunk, mint a fehérváriak, ez pedig jó döntésnek bizonyult. Ezen a mérkőzésen nem a taktikát emelném ki, a játékosok a szívükkel nyerték meg a meccset. A fiúk a hét minden napján kőkeményen dolgoznak, nagy odaadással, nagyobb elismerést, több nézőt érdemelnének.“

 

Author: Gressó Gergely

Photo: vidi.hu

More news