INTERJÚ

Hangya Szilveszter: "A Vidivel is szeretnék győzni a Ferencváros ellen"

Balhátvédünk korábban a Vasassal a Groupama Arénában is ünnepelhetett már a Fradi ellen, elmondása szerint a csapat kettőzött erővel készült a héten a rangadóra.

Az idény első FTC elleni ütközetére készül a héten együttesünk, a zöld-fehérekkel szemben október 27-én 17:15-ös kezdettel lépünk pályára a MOL Aréna Sóstóban. A mérkőzésről balhátvédünk, Hangya Szilveszter nyilatkozott a molfehervarfc.hu-nak.

"Az egész csapat kettőzött akarással készül a héten és megy majd neki a Ferencváros elleni rangadónak, hiszen nem egy szokványos találkozóról beszélünk. Mindenki jobban odafigyel, többet ad bele az edzésmunkába is. Mindegyikőnk játszani szeretne ezen a fontos összecsapáson, szerintem ez a pályán is megmutatkozik majd. A Vidi színeiben még nem léptem pályára a Fradi ellen, de ha most lehetőséget kapok, akkor sem fogok különösebben izgulni, hiszen korábban, a Vasassal is sikerült legyőznünk őket. Remélem, Székesfehérváron is átélhetem ezt az élményt! Rengeteg szurkoló lesz kíváncsi az összecsapásra, de ez legfeljebb a Ferencvárosra rakhat nyomást, hiszen mi saját közönségünk előtt játszhatunk, hazai pályán" - fogalmazott Hangya Szilveszter.

Author: Guber Péter

Photo: molfehervarfc.hu

More news