VIDEOTON FC - FTC 0-4 (0-0)

Ezúttal sem sikerült duplázni

Bajnokcsapatunk játszott veszélyesebben az első félidőben, azonban a legnagyobb helyzeteink is kimaradtak. A második félidőben a Ferencváros büntetett, és 4-0-ra megnyerte a 75. Magyar Kupa-döntőt.

Több mint 15 ezer néző volt kíváncsi a helyszínen a 2015-ös Magyar Kupa-döntőre, melyet a jelenleg két legjobb formában lévő magyar csapat vívott meg. A két csapat speciális, direkt a Magyar Kupa-döntőre készített mezben szaladt ki a pályára. A ferencvárosi felsőkön a nagy 9-est formáló logó az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás- és Sportalapítványt, a kör alakú jelzések a vidis melegítő felsők bal oldalán az Országos Kéktúrát, illetve az Országos Kékkör-t népszerűsítették. 

A hazai pályán játszó FTC kezdte aktívabban a mérkőzést, azonban igazán komoly helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. A 11. percben egy gyors bedobást követően Gyurcsó került helyzetbe, Dibusz szögletre mentett. A sarokrúgást követően a hazai védők kifejelték a labdát, amely Oliveira elé került, aki 16-ról kapura lőtt, egy ferencvárosi játékosról viszont ismét szögletre pattant az. Öt perccel később egy szép fehérvári támadás végén Nikolics került hatalmas helyzetbe, lövése egy ferencvárosi védőn megpattant, és elkerülte a labda Dibusz kapuját. Újabb öt perc elteltével Gyurcsó vezethette egyedül a labdát Dibuszra, azonban akár csak ősszel, ezúttal is a ferencvárosi kapus nyerte meg kettejük külön párharcát. A 28. percben Kovács pazar labdával ugratta ki Nikolicsot, azonban támadónk nem tudott kapura törni, beadására pedig nem érkezett senki a kapu előterében. Az első félidő utolsó tíz percében kicsit leült a játék, komolyabb helyzet már egyik kapu előtt sem alakult ki.

A második félidőből egy perc sem telt el, amikor Gyurcsó beadását ütötte el kivetődve Dibusz Nikolics elől, a labda Oliveira elé került, aki 15 méterről kapura lőtt, egy védő azonban ezúttal is szögletre tudott menteni. Az 54. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros. Ramírez tekert kapu elé a bal szélről, a labda a középen érkező Böde feje fölött elszállt, azonban a hosszú oldalon érkező Varga, néhány méterről a kapuba fejelt (0-1).  A góllal egy időben óriási vihar érkezett Budapest fölé, szakadt az eső, villámlott és dörgött, de nem veszélyeztette az időjárás a mérkőzést, Iványinak nem kellett félbeszakítania a kupadöntőt. Hat perccel később gyorsan elvégzett a Ferencváros egy kis szögletet, Varga a 16-os sarkáról tekert kapu elé, Bata pedig becsúszva néhány méterről a kapunkba juttatta a játékszert (0-2). A 68. percben Gyurcsó távoli szabadrúgását magabiztosan védte Dibusz. Egy perccel később Ramírez bedobása után Böde középre ívelte a labdát, Roland Lamah pedig senkitől sem zavartatva a kapunkba fejelt (0-3). Joan Carrillo cserékkel igyekezett még támadóbbá tenni csapatunkat, azonban a Ferencvárosnak sikerült tovább növelnie az előnyét, miután Varga robogott el a jobb szélen, majd középre adását a menteni igyekvő Szolnoki a saját kapujába lőtte (0-4).

Az utolsó percekben már nem változott az eredmény, ötödik alkalommal játszottunk Magyar Kupa-döntőt, és a negyedik kupaezüstünket szereztük meg. Az FTC a 21. kupagyőzelmét ünnepelhette, mi pedig két hét múlva, ugyanebben a stadionban lépünk pályára a bajnokság utolsó fordulójában. 

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news