TUDÓSÍTÁS

Egygólos vereség a Fradi otthonában

Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, a hazaiak Radó révén egyet kihasználtak, amivel otthon tartották a három pontot.

Több mint 5000 néző előtt, késő őszi időben, 8 Celsius-fokban kezdődött a 15. forduló rangadója, az FTC - Videoton FC találkozó. Csapatunk egy helyen változott az MTK-t legyőzőhöz képest, eltiltása után visszatért a kezdőbe Pátkai Máté, Pölöskei Zsolt pedig a padon kezdte a mérkőzést.

A 6. percben Gera bal alsóba tartó lövését kellett védenie Danilovicsnak, fél perccel később Nagy Ádám bombázott fölé 17 méterről. Az első negyedóra végén Lamah, majd Pintér próbálkozott, egyik sem jelentett különösebb veszélyt a kapunkra. A 15. percben Nego gyönyörű labdával hozta helyzetbe Kovácsot, aki 8 méterről lőtt, Dibusz nagyot védett! A 23. percben Gyurcsó szabadrúgása után egy védő felfejelte a labdát, Vinícius kapásból lőtt, de kijött a próbálkozás egy védőről. A mozdulatnál Vinícius lábára rátartottak, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt. A 25. percben Feczesin jól ment el a szélen, átívelt a hosszúra, Gyurcsó pedig egy pattanás után fölé lőtt. Egy perccel később Böde került helyzetbe az ötösünknél, Vinícius nagyot mentett. A 33. percben Gyurcsó távoli lövése pattant kevéssel fölé egy hazai játékosról. A 37. percben Sestak tett vissza egy labdát Lamahnak, aki 15-ről lőtt, a megpattanó labda pont Danilovics kezébe ment. Az első félidőt Gyurcsó bal felső mellett elsuhanó lövése zárta.

A második játékrész 6. percében Suljic tekerését fogta Dibusz, az 59. percben Gyurcsó lőtt fölé egy szabadrúgást 30 méterről. A 61. percben Gyurcsó ívelése után Oliveira került nagy helyzetbe, de az ötös sarkánál gyengén találta el a labdát. A 62. percben vezetést szerzett a Fradi: Gera fejes passza után Radó tört kapura és az ötös sarkáról a bal felsőbe lőtt. (1-0.)

A kapott gól után kitámadtunk, így mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. A 75. percben Feczesin lekészített labdáját Suljic lőtte fölé hatalmas helyzetben 10 méterről. A másik oldalon előbb Ramirez és Varga veszélyeztetett, majd Lamah, Radó és Böde ziccere is kimaradt, utóbbinál óriásit védett Danilovics. Az utolsó percekben mindent megtettünk az egyenlítését, sorban íveltük a labdákat a Fradi kapuja elé, de nem tudtunk gólt szerezni, maradt az 1-0.

Legközelebb szombaton lépünk pályára, 18.30-tól a DVSC vendégei leszünk.

 

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news