TUDÓSÍTÁS

Döntetlen a DVSC otthonában

Hodzic első félidei találatára Bódi a 80. percben 11-esből válaszolt. 

Az OTP Bank Liga NB I 19. fordulójában az idén még veretlen DVSC otthonába látogattunk. Joan Carrillo több helyen is változtatott a hétvégi, Újpest elleni győztes csapaton: kimaradt ezúttal a kezdőből Juhász, Milanov, Houri és Futács is - utóbbi labdarúgónak egyébként ma született meg második kislánya, Futács Bella.

A kezdőbe Vinícius, Petrjak, Funsho és Hodzic kerültek. A délelőtt folyamán már rendeztek Debrecenben egy Debrecen - Vidi összecsapást, hiszen NB III-as csapatunk a héten Gyulán edzőtáborozik, ma délelőtt pedig Debrecenben, a DVSC II ellen játszott edzőmeccset Tímár Krisztián együttese, mely végül 1-0-ás vereséget szenvedett. Este természetesen a Vidi II a helyszínen tekintette meg az NB I-es bajnokit. 

Stopira helyzetével kezdődött a találkozó, a 6. percben Hodzic passzolt a debreceni ötösről visszafelé az érkező Stopirának, aki 10 méterről fölé lőtt. Három perccel később Petrjak egy csel után 16 méterről célba vette a jobb alsót, Kosicky nagyot védett. A túloldalon Adeniji került gólhelyzetbe, de Stopira az utolsó pillanatban szerelni tudta a hazaiak játékosát. A 19. percben jártunk, amikor Szécsi cselezett  bal szélről befelé, majd 17 méterről kapu mellé lőtt. Még ugyanebben a percben Adeniji került nagy helyzetbe, lövését Kovácsik bravúrral védte. 

A 22. minutumban korábbi játékosunk, Bódi Ádám tekert kapura egy szögletet, Kovácsik a léc alól piszkálta ki a játékszert. Nem sokkal később a debreceni kapust Petrjak dolgoztatta meg, majd a 27. percben egy szép támadás végén megszereztük a vezetést: Kovács ugratta ki a jobb szélen Fiolát, aki az alapvonal mellől adott középre, az ékező Hodzic pedig nem hibázott (0-1). Bosnyák csatárunk ezzel a találattal utolérte Feczesin Róbertet az NB I góllövőlistájának élén 8 góllal. 

A félidő vége előtt nem sokkal Stopira vette észre, hogy a debreceni kapus elhagyta őrhelyét, balhátvédünk pedig 45-ről rá is emelte a labdát, amely a kapu tetejére pottyant - szép helyzetfelismerés, majdnem jó kivitelezés. Ezzel azonban nem volt még vége, a 40. percben ismét balhátvédünk dolgoztatta meg Kosickyt, majd a 45. percben Szécsi lőtt 14 méterről, nagy helyzetben alig kapu mellé.

Szünetben egyik edző sem cserélt, az első komolyabb helyzetre az 59. percig kellett várni, ekkor Bódi közeli fejesét védte bravúrral Kovácsik. A 65. percben Kovács passzolt az üresen érkező Petrjaknak, akinek lövése egy védőről Hodzic elé pattant, csatárunk azonban csak elpöckölni tudta a játékszert, amit végül a hazai kapus megkaparintott. Egy perccel később ismét Hodzic került ziccerbe, éles szögből azonban kapu mellé lőtt. A 72. perc is csatárunkról szólt, Kosicky kapus ugyanis gyanús körülmények között tüntette el Hodzicot gólhelyzetben az ötös környékén, a játékvezető sípja azonban néma maradt. 

Tíz perccel a találkozó vége előtt büntetőhöz jutott a DVSC, miután Stopira szorításában Szécsi a földre került a kapunk előtt. A büntetőt Bódi higgadtan értékesítette (1-1). Az utolsó percekben próbáltuk megszerezni a győztes gólt, de komolyabb ziccert nem tudtunk kialakítani, így maradt a döntetlen.

Csapatunk legközelebb szombat este a Mezőkövesd ellen lép pályára a MOL Aréna Sóstóban. 

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news