ELLENFÉL-LES

A tavasszal jól szereplő Haladás érkezik Sóstóra

Szentes Lázár csapata jelenleg tizenharmadik a tabellán, tehát nincs kieső helyen, de ezt csak annak köszönheti, hogy riválisainál eggyel több győzelmet tud felmutatni.

A Haladás gyenge őszt produkált, melynek eredményeképpen a téli szünetet a tizenötödik, azaz kieső helyen töltötte, és 17 meccs után mindössze 11 pont állt a neve mellett. A tavaszt viszont jól kezdték, hiszen 5 bajnokin már 7 pontot szerzett Szentes Lázár együttese, így most a tizenharmadikak. A másodosztályba zuhanás veszélye azonban még nem múlt el, hiszen rajtuk kívül még kettő másik együttes is 18 pontos, a Pécs és a Pápa - mindkét együttes vereséget szenvedett ebben a bajnoki fordulóban. Ugyanakkor a forduló előtt szintén 18 pontos Honvéd döntetlent játszott a DVTK-val, így ők megelőzték a szombathelyieket. Különösen fájó a zöldeknek, hogy az elmúlt fordulóban éppen a Honvédtól kaptak ki, ráadásul hazai pályán.

A csapat az eddigi 22 forduló alatt csupán 15 gólt szerzett, ami a második legrosszabb mutató az NB I-ben. Legeredményesebb játékosuk a télen Győrből szerződtetett Leandro Martinez, aki tavasszal már négyszer köszönt be.

A szombathelyiek a Magyar Kupából a legjobb 32 között estek, legyőzöjük éppen a Vidi elődöntős ellenfele, az Újpest volt. A Ligakupában a nyolcaddöntő és a Pécs jelentette a végállomást.

A Vidi és a Haladás őszi, szombathelyi bajnokiján 2-0-s fehérvári győzelem született.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news