VIDEOTON FC II - CSEPEL FC 4-0 (0-0)

A második félidőben beindult a henger

Az első félidő kihagyott büntetője és helyzetei után a szünetet követően bedarálta ellenfelét hazai pályán a Vidi II.

Videoton FC II - Indotek Csepel FC 4-0 (0-0)

Videoton FC II: Mikola - Tar, Tamás, Jankovics, Farkas V., Vachtler (Molnár T. 52'), Varga T. (Sárközi 79'), Papp Máté, Nagy Zs., Károly, Szabó D. (Nagy Á. 69').

Gólszerző: Szabó D. (49'), Nagy Zs. (65'), Molnár T. (81'), Nagy Á. (90')

Sárga lap: Tamás M. (60'), Varga T. (65')

Már az első félidő elején, akár negyed óra alatt eldönthettük volna a mérkőzést a Csepel ellen. Csapatunk nagyszerűen kezdte a találkozót, kidolgozott három hatalmas lehetőséget, azonban ezek sajnos ki is maradtak. Közben egy 11-est is elhibáztunk, Nagy Zsoltot buktatták a vendégvédők a büntetőterületen belül, a sértett azonban ballal a kapu fölé vágta a labdát.

A kezdeti nagy rohamok után kissé visszább vettünk, majd a második félidő elején hamar jött a hőn áhított vezető gól. Egy szabadrúgást Szabó Dávid szépen tekert 20 méterről a kapuba (1-0). A 65. percben Nagy Zsolt javított a kihagyott büntető után, megirigyelve Szabót, ő is szabadrúgásból talált a hálóba, gyönyörű mozdulattal rúgta el a labdát a sorfal mellett a hosszú sarokba (2-0). A kétgólos vezetést követően már könnyebb dolgunk volt, a fellazuló csepeliek mellett két kontratámadás után növeltük előnyünket, előbb Molnár Tibor lőtt gólt (3-0), majd Nagy Ákos ugrott ki, és végül tette fölényessé a győzelmet (4-0).

Komjáti András: Kár, hogy az első félidőben még nem találtunk be, de szerencsére később mindent bepótoltunk. Játékban és fizikálisan is felülmúltuk az ellenfelet, azt hiszem, hogy nem lehetünk elégedetlenek a fiataljainkkal. A szabadrúgásokat a héten is gyakoroltuk, örülök, hogy ezúttal kétszer is eredményesek tudtunk le szabadból.

Fotó: pfla.hu/Takács József

Author: Gyurina Zsolt

Photo: vidi.hu

More news