VIDEOTON FC - SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS 2-1 (1-0)

A Haladás elleni győzelemmel visszatértünk a dobogóra

Az első félidő elején Simon szerezte meg a vezetést, a második félidő derekán egyenlített a Haladás, de a 70. percben, a csereként pályára lépő Feczesin megszerezte a győztes találatot.

Néhány nappal a fájó kupabúcsú után immár bajnoki meccsen léptünk pályára a Pancho Arénában. Ahogy azt Filipe Oliveira pénteken honlapunknak nyilatkozta, a legfontosabb feladat a Haladás elleni meccsig az, hogy minden játékos túllépjen a kiesés okozta fájdalmon, és százszázalékig a bajnokira koncentráljon.

Nos, ez remekül sikerült csapatunknak, hiszen a mérkőzés 10. percében megszereztük a vezetést. Haraszti a meccs első szögletét Oliveirának passzolta, aki meglepően üresen vehette át a labdát a vendégek 16-osán belül, majd 8 méterről, éles szögből kapura lőtt, a labdába Simon még beletette a lábát, így az a Haladás kapujának jobb alsó sarkában kötött ki (1-0). Középpályásunk első bajnoki gólját szerezte Vidi-mezben - épp korábbi csapata ellen. A 13. percben ismét Simon volt a főszereplő, két szép csel után, ballal, 17 méterről kapu mellé lőtt. Öt perccel később Ugrai tekert a kapunk elé veszélyesen egy szabadrúgást, több játékos is berobbant, de mindenki lemaradt róla, a végállomás Kovácsik volt. A 29. percben egy szélről érkező beadás után a labda átszállt a kapujából kimozduló Kovácsik fölött, a hosszú oldalról az egyik vendégjátékos visszakanalazta a játékszert, az ötösön belül pedig a Haladás támadója az üres kapuba fejelhetett volna, de Juhász az utolsó pillanatban hatalmasat mentett fejjel. A 36. percben Oliveira beadását a hosszún érkező Tischler fejelte vissza középre, Haraszti eszmélt a leggyorsabban, lecsapott a labdára, 7 méterről azonban kapu mellé lőtt.

A második félidő elején valamivel többet birtokolta a labdát a Haladás, de komolyabb gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk egészen a 65. percig. Akkor ugyanis egy eladott labdából vezethettek gyors kontrát a szombathelyiek, melynek végén Ugrai baloldali beadását követően Sasa Popin került százszázalékos helyzetbe, és nem is hibázott (1-1). A Haladás játékosa öt perc alatt a mennyből a pokolba jutott, hiszen a 70. percben Stopira bedobását követően kézzel ért a labdába a 16-oson belül, Vad II pedig határozottan a büntetőpontra mutatott. A labda mögé az öt perccel korábban csereként pályára lépő Feczesin állt. Ősszel Szombathelyen már nézett farkasszemet csatárunk Király Gáborral, és akkor a magyar válogatott kapusa bravúrral védte Fecze 11-esét, most azonban mozdulni sem tudott a kiválóan helyezett büntetőre (2-1). A 77. percben Batarelo vezetgette a labdát, majd 25 méterről óriási kapufát lőtt.

Az utolsó tíz percben már nem változott az eredmény, és igazán komoly helyzetet sem láthattunk egyik oldalon sem. Csapatunk győzelmének köszönhetően ismét ott van a dobogón, legközelebb pedig szerda este 18-kor a DVTK otthonában lépünk pályára.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news