VIDEOTON FC - DVSC-TEVA 0-2 (0-1)

A DVSC jutott a legjobb négy közé a Ligakupában

A debreceni együttes már a 4. percben ledolgozta hátrányát - igaz ekkor még mi álltunk továbbjutásra - és bár rengeteg helyzetünk volt, ezek mind kimaradtak, végül a hajrában újabb gólt szerzett a DVSC.

A Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóját csapatunk várhatta kedvezőbb helyzetből, ugyanis az első találkozót a debreceni Nagyerdei Stadionban 3-2-re megnyertük bő egy hónappal ezelőtt.

A vendégek kezdték jobban a találkozót, és már a 4. percben betaláltak a kapunkba. Ekkor már a harmadik szögletüket végezhették el a látogatók, végül a labda Máté Péterhez került, aki négy méterről higgadtan a hosszú sarokba gurított (0-1). A 9. percben Kulcsár ziccerét kellett védenie Calatayudnak. A 13. percben Ivanovszki remekül ismerte fel a lehetőséget, Verpecz ugyanis kint állt a kapujából, csatárunk szép mozdulattal emelt kapura, viszont a labda centikkel fölé ment. A 18. percben egy szögletet követően Ivanovszkit rúgták fejbe, ápolni kellett macedón támadónkat. Egy perccel később a mérkőzés játékvezetője sérült meg, ő nem bírta folytatni, így néhány perces kényszerpihenőt követően Szilasi Szabolcs folytatta a bíráskodást. A 26. percben Brachi és Ivanovszki parádésan játszottak össze, végül védőnk középre adott, Oliveira pedig 16 méterről, kapásból kapura lőtt, de célt tévesztett. Két perccel később kezezés miatt végezhettünk el jó 25 méterről egy szabadrúgást, a kapu elé érkező labdára Chakla vetődött be, de nem sikerült elérnie a labdát. A 39. percben jártunk legközelebb a gólhoz ebben a játékrészben, ekkor Kovács ragyogóan tört be a 16-oson belülre, majd 14 méterről, spiccel a felső lécet találta telibe.

Szünetben egy helyen változtatott Joan Carrillo a csapaton, Simon helyére Sándor állt be. Az első percekben nem láthattunk helyzetet a második félidőben, azonban az 52. minutumban Oliveira, majd egy perccel később Ivanovszki is remek labdát kapott Sándortól, azonban mindkét lehetőség kimaradt. A túloldalon a 60. percben csereként pályára lépő 20 éves Sós szerezhetett volna gólt, nagy erejű lövése a felső lécen csattant. A folytatásban is mi irányítottuk a mérkőzést, igyekeztünk minél több helyzetet kidolgozni, gólt azonban ismét a DVSC szerzett. A 73. percben Kulcsár lódult meg, kicselezte Viníciust, majd hét méterről a kapunkba tekert (0-2). Ekkor már pályán volt nálunk Feczesin és Nikolics is, mindent megtettünk azért, hogy megszerezzük a továbbjutást jelentő gólt. A 88. percben Gyurcsó beadását Nikolics lőtte kapura, a gólba tartó labda azonban egy védőről visszapattant a mezőnybe. A 92. minutumban Maréval beadását Feczesin teljesen tisztán fejelhette kapura néhány méterről, de mellé ment. Hiába küzdöttünk az utolsó percig, és hiába alakítottunk ki komoly helyzeteket, ezen az estén semmi nem jött össze nekünk.

A DVSC ledolgozta hátrányát, és a tavaly októberi bajnoki után ezúttal is győzelemmel távozott a Sóstói Stadionból. Hamarosan visszavághatunk a Lokinak, hiszen május 2-án bajnoki mérkőzést játszunk Kondás Elemér együttesével Debrecenben. Legközelebb pedig szombaton 18:30-kor a PMFC ellen lépünk pályára hazai környezetben NB I-es mérkőzésen.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news