MURAT YAKIN:

"Vissza kell szereznünk a Székesfehérváron hagyott pontokat"

Az FC Basel csapata szerda délután tartott sajtótájékoztatót a St. Jakob-Parkban.

"Vissza kell szereznünk azokat a pontokat, amelyeket Székesfehérváron hagytunk. Azon a mérkőzésen nagy fölényben játszottunk, 76 százalékban birtokoltuk a labdát, és nagyon sok helyzetünk volt. Sajnos azonban gyorsan gólt kaptunk, ez pedig rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Legalább ilyen fontos lesz, hogy holnap ki szerzi az első találatot. Nagyon koncentráltan kell játszanunk, és ahhoz, hogy céljainkat megvalósítsuk, az első perctől kezdve támadólag kell fellépnünk. Arra számítok, hogy hasonló fölényben fogunk játszani, mint Székesfehérváron, azonban a helyzeteinket értékesíteni kell. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Videoton FC jól védekezik, és a gyors kontráik életveszélyesek. Fel vagyunk készülve a játékukra. Amióta az FC Basel vezetőedzője vagyok, négy különböző mérkőzést játszottunk, négy különböző felállásban. Legutóbb a Young Boys ellen sem játszottunk tökéletesen, de már sokkal jobban tetszett, amit ott láttam, mint a korábbi produkcióink. Nem adtuk fel a reményt, hogy kiharcoljuk a csoportból való továbbjutást, ennek megfelelően fogunk holnap este kifutni a pályára. Van esélyünk arra, hogy továbbjussunk, és ezt az esélyt meg akarjuk ragadni. Ebben nagy segítségünkre lesznek szurkolóink is. Elővételben már több mint 12 ezer jegy elfogyott, és holnap még egész nap vásárolhatnak belépőt az érdeklődők."

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu